Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állóvíz?

"Állóvíz?" címmel nyújtott be interpellációt Veres Jánoshoz Bóka István, a Fidesz képviselője.


Dátum: 2007-12-10 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:09.176790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Állóvíz? (Bóka István)

Bóka felidézte, hogy a miniszter 2006-ban szintén a Hajózási Zrt. közhasznú részvények térítésmentes átadását és a vitorláskikötői üzletág megvásárlását javasolta, mint a kormány által támogatott álláspontot. "A májusi interpellációmra adott válaszában azt is hangsúlyozta, hogy a vitorláskikötői üzletágra eső vagyonelem tekintetében a pályáztatás során a 22 tulajdonostárs önkormányzatnak elővételi jogot biztosítanak. Így a térítésmentes átadással illetve az elővételi jog gyakorlása esetén a 22 önkormányzat tulajdonába kerülhet a jelenlegi állami tulajdonban lévő 49 százalék is" - ismertette az ellenzéki honatya.

Ezen fejlemények alapján a 22 önkormányzat és a Balatoni Szövetség elnökségének egyetértésével, a Balatoni Szövetség elnöke levelet írt Veresnek, amelyben az interpellációra adott válaszban foglalt elvek elfogadásra kerültek.

Azóta eltelt több mint fél év és nem tudjuk pontosan mi a helyzet a Balatoni Hajózási Zrt. 49 százaléknyi részvénycsomagjával kapcsolatban - jegyezte meg Bóka. Utalt arra, hogy az is felvetődött, hogy bizonyos feltételekkel, a 22 önkormányzat mégiscsak térítésmentesen kaphassa meg a teljes 49 százaléknyi vagyonelemet

"Valamennyiünk érdeke, hogy megnyugtató megoldás szülessen, mely egyaránt kedvező a Balaton, a balatoni önkormányzatok, valamint a Balatoni Hajózási Zrt. számára" - szögezte le a képviselő, hozzátéve, hogy jól látható: az önkormányzatok bebizonyították az elmúlt évek alatt, hogy jó tulajdonosai a Hajózási Zrt.-nek.

Így ismételten a következő kérdéseket intézte a miniszterhez:

- Mit kíván tenni Miniszter Úr a Balatoni Hajózási Zrt. 49 százalékos részvénycsomagjával?

- Mikor születik végre döntés az állami tulajdonban lévő részvénycsomag átadásával kapcsolatban?

Veres János válaszában kifejtette, hogy véleménye - amely mint mondta, szakmailag megalapozott - nem változott az adott ügyben ahhoz képest, ami a májusi interpellációban elhangzott. Bóka István mindezzel kapcsolatban viszontválaszában megjegyezte, hogy furcsa ez a helyzet, hiszen szóban mindig egyetértenek a a Balatoni Hajózási Zrt. ügyét illetően, azonban aztán mégsem történik semmi. Két éve csak ígérgetés folyik - fogalmazott, s a választ nem fogadta el. A T. Ház kormánypárti többsége 175 igen szavazattal, 116 nem ellenében 1 tartózkodás mellett elfogadta Veres János válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1990, 'source_type': 'media', 'source_id': 1428, 'target_type': 'article', 'target_id': 76194, 'relation_type': 'describes'}