Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Siófok csalást emleget projektje mellőzése miatt

Siófok polgármestere hétfőn levélben fordult a területfejlesztési miniszterhez jelezve, hogy az unióhoz, illetve a Legfőbb Ügyészséghez fordul csalás miatt, amennyiben nem vizsgálják felül, miért nem kerülhetett a kiemelt programok közé Siófok tehermentesítő útjának megépítése - tájékoztatta Nagy István, Siófok sajtóreferense az MTI-t hétfőn.


Dátum: 2007-12-10 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:10.495650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszternek címzett levelében kifejtette, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közlekedési Programok Irányító Hatóságától kapott levélből értesültek arról, hogy a belvárosukat tehermentesítő út megépítéséről szóló projektjüket nem nevesítették a kiemelt programok között. Az indoklás szerint azért, mert ezt a gondot a korábbi fejlesztések már megoldották, a tervezett fejlesztési igény ezért csak lokális jelentőségű. Balázs Árpád az indoklással szembeszállva levelében azt írta, Siófok vezetése a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal közösen állapította meg, hogy az M7-es autópálya díjasítása miatt a belvárosuk forgalmára többlet teher hárul. A probléma megoldására a minisztérium által megbízott szakértők javaslata alapján készült el a pályázat.

A levélben a polgármester leszögezi, bizonyítani tudják, hogy az elutasítás indokai valótlanok, illetve politikai, kormányzati szándék áll mögötte, holott a támogatásra Siófok éppúgy jogosult, mint minden más település.

A levél szerint, amennyiben év végéig nem kezdeményezik a döntés felülvizsgálatát, a polgármester további lépésekre szánja el magát: "..kénytelen leszek tájékoztatni a nyilvánvaló csalás miatt az Európai Unió illetékes szerveit, továbbá a Legfőbb Ügyészségen csalás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést teszek"- fogalmazott Balázs Árpád.

Kapcsolódó elemek