Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol marad a társadalmi szolidaritás?

"Hol marad a társadalmi szolidaritás, különösen, ha fogyatékos gyermeket kell szállítani gyógykezelésre?" címmel interpellációt nyújtott be Áder János. Az Országgyűlés az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának, Kincses Gyulának válaszát nem fogadta el.


Dátum: 2007-12-10 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:12.050268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Hol marad a társadalmi szolidaritás? (Áder János)

"Az útiköltség megváltoztatása teljesen ellehetetlenítette a helyzetünket, minden újabb rendelettel rosszabbul járunk. Dalmát csak személygépkocsival tudom szállítani, az utaztatás a tömegközlekedéssel megoldhatatlan. Jelenleg csak a gyermekem útját térítik meg. Látatlanban, hogy dönthetik el a rendeletalkotók, hogy a mozgássérült gyermek egyedül vonatra ültethető és majd odaér valahogy." - idézett választókerületéből, egy háromgyermekes csornai főállású édesanyától kapott levélből Áder János.

A képviselő hangsúlyozta: 2007. június 30-ig a gépkocsin szállított súlyosan mozgássérült gyermek és a kísérője is megkapta a kilométerenkénti 10 forint 50 fillért. Ez év július 1-től ezt az összeget a kormány egyes esetekben a felére, más esetekben a kétharmadára csökkentette.

Több száz szülő van ma hasonló helyzetben, mint a levél írója - hívta fel a figyelmet Áder, hozzátéve: nekik rendszeresen kell szállítani fogyatékkal élő gyermeküket gyógykezelésre. Munkát vállalni nem tudnak, minden idejüket a fogyatékkal élő gyermekük nevelése, gondozása tölti ki. Gyermeküket nem akarják intézetbe adni, mert úgy gondolják, a szülői szeretetet semmi sem pótolja. Igazuk van, tisztelet illeti őket ezért - jegyezte meg a fideszes képviselő.

Kiemelte azt is, a kormánypártok a választási kampány során azt ígérték, hogy "növeljük azoknak a családoknak a mindennapi biztonságát, amelyek a köz segítsége nélkül nem tudnának egyről a kettőre jutni." Megjegyezte ugyanakkor: a rideg valóság azonban az útiköltség-térítés csökkentése.

"Feledkezzünk meg - bár ezt még rövid időre sem szívesem teszem - a kérdés emberi, személyes oldaláról. Nézzük - egy fogyatékkal élő gyermek nevelését, mint egy egyszerű költségvetési tételt. Mi kerül többe az államnak? Intézeteket, nevelőotthonokat fenntartani vagy a fogyatékkal élő gyermeküket nevelő szülőket támogatni? Mekkora megtakarítást reméltek önök az útiköltség-térítés csökkentésétől?" - sorolta kérdéseit a honatya, aki azt is megjegyezte: olyan nagy bajban azért csak nem lehetünk, hogy a legrászorultabb honfitársaink helyzetét tovább rontsuk.

"Az intézetben sajnos már vannak olyan gyerekek, akiknek szülei nem tudják megoldani az utazással járó költségeket, ezért már nem is hozzák őket a gyógykezelésre." - idézett Áder János még egy gondolatot a súlyosan mozgássérült kislány édesanyjának leveléből.

Áder János végül arra kérte az államtitkárt, adják vissza a reményt és az esélyt ezeknek a családoknak, változtassák meg a korábbi rossz döntést.

Leszavazták az egészségügyi államtitkárt

Kincses Gyula egészségügyi államtitkár válaszában azt mondta, ha az útiköltség térítésben a szabályozás túl szigorú, nem tudja kezelni az életszerű helyzeteket, ha pedig túlzottan liberális, "akkor jönnek azok a helyzetek, amikkel szembesülnünk kellett az elmúlt években, hogy indokolatlan kifizetések történnek". Ezért változott az útiköltség térítési rend - tette hozzá. Elismerte: a jelenlegi rendelkezés nem teszi lehetővé, hogy a szülő akkor is kapjon utazási támogatást, ha fogyatékkal élő gyermeke nincs jelen.

Mint elmondta, úgy kívánják a problémát kezelni, hogy "külön kell választani az egészségügyi-gyógykezelési célú utazási költségtérítést, és ezt kell az egészségbiztosítási alapból fedezni, és arra a megemelt összeg megfelelő támogatást nyújt. Míg ezekben az esetekben, ahol nem alapvetően gyógyítási célú, hanem készségfejlesztő képzés, nevelés, tehát kvázi oktatási intézmény, ott az (...) oktatási minisztérium keretéből kell ezt megoldani, más szabályozás alapján." Hozzátette: a benyújtott törvénytervezet erre lehetőséget fog adni, és 2900. (sic!) január 1-ig legkésőbb ennek az átrendeződésnek végbe kell menni."

Áder János válaszában rámutatott, az államtitkár sem fogadná el az édesanya helyében ezt a választ. Kiemelte: Kincses Gyula nem cáfolta, hogy hátrányosan változtatták meg a szabályozást, csökkentették az útiköltség-térítést, miközben a választási kampányban egészen mást ígértek. Mint Áder fogalmazott, egyetlen válasz lett volna elfogadható, az, hogy látják, hogy itt probléma van, és a lehető legrövidebb időn belül megváltoztatják a rossz szabályozást.

Válaszát sem az ellenzéki képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el. A Ház 107 igen, 103 nem, 18 tartózkodással utasította el a választ. Világosi Gábor (SZDSZ) levezető elnök bejelentette, hogy a kérdést kiadja az egészségügyi bizottságnak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2065, 'source_type': 'media', 'source_id': 1429, 'target_type': 'article', 'target_id': 76200, 'relation_type': 'describes'}