A szocialistáknak túl bonyolult a történet?
Dátum: 2007-12-10 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:14.186651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára válaszát, amelyet Áder János (Fidesz) interpellációjára adott. Az MSZP-frakcióból heten nemmel szavaztak, 18 szocialista képviselő tartózkodott. Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az eset azért történhetett meg, mert "több szocialista képviselő nem értette meg pontosan, miről is van szó".
Az SZDSZ által delegált államtitkár leszavazásához hét szocialista képviselő "nem" szavazata is hozzájárult: az MSZP-frakcióból Faragó Péter, Garai István, Karsai József, Keleti György, Lombos István, Steiner Pál és Török Zsolt egyaránt elutasította Kincses Gyula interpellációra adott válaszát. Az ellenszavazatnak számító 18 tartózkodás is a szocialista képviselőcsoportból érkezett.
Kincses Gyula az MTI-nek nyilatkozva a történteket azzal indokolta, hogy "egy bonyolult történetet nehéz három perc alatt elmagyarázni."