Törökországban kevés volt a reform, Horvátország jó úton
Csekélynek ítélték az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn Törökország idei haladását az EU-csatlakozáshoz vezető reformok útján, brüsszeli közleményükben ugyanakkor leszögezték, hogy Horvátországgal a csatlakozási tárgyalások a megfelelő ütemben haladnak.
Dátum: 2007-12-10 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:15.329907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozásról kiszivárgott hírek szerint Törökország esetében Franciaország győzködésére nem került bele a közleménybe a tagjelölt és a csatlakozás szó, ugyanakkor a miniszterek üdvözölték, hogy a jövő héten folytatódnak a tárgyalások Ankarával. Az EU a fogyasztóvédelemmel és a közlekedéssel kapcsolatos fejezetet nyitja meg Ankarával, de továbbra sincs szó annak a nyolc tárgyalási témának az elindításáról, amelyeket Brüsszel azért jegelt, mert Törökország nem hajlandó EU-tagként kezelni Ciprust.
Ciprus kereskedelmi mellőzése az unió egyik legfőbb kritikai eleme a hétfői nyilatkozatnak is, amely részletesen felsorolja azokat a politikai és igazságügyi reformokat, amelyekben nem tartja elegendőnek a török előrelépést. A bírálatok lényegében egybeesnek az Európai Bizottság november eleji országjelentésével, amely egyebek között a kisebbségi jogok, a véleménynyilvánítás joga és a szabad vallásgyakorlás terén sürgetett előrelépést.
Az unióban megnövekedett a Törökországgal kapcsolatos megosztottság, mióta Nicolas Sarkozy francia elnök egyértelművé tette, hogy Párizs nem támogatja Ankara teljes jogú EU-tagságát. Több tagországban megcsappant a török belépés kilátása miatt az uniós integráció támogatása is: ezt tanúsították az alkotmányos szerződésről tartott népszavazások is.
Hétfői közleményében az EU - már a csütörtökön aláírandó reformszerződés fényében - megerősítette a bővítési folyamat folytatásának szándékát. Azt is jelezte, hogy a jövő évet kulcsfontosságúnak tartja ebben, különösen a nyugat-balkáni térség stabilitásának szempontjából.
Zágráb esetében a miniszterek méltatták a közelmúltban tapasztalt haladást, de jelezték, hogy Horvátországnak még számos területen további erőfeszítéseket kell tennie. A közlemény az igazságügyi és államigazgatási reformokat, valamint a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködést említi első helyen a tovább javítandó együttműködési területek között.