Legfelsőbb bírósági elnökök tanácskoztak Budapesten
A legfelsőbb bíróságok számítógépes hálózatai összekapcsolásának a kérdése is napirendre került azon a tanácskozáson, amelyet a Legfelsőbb Bírósági Elnökök Európai Uniós Szervezetének elnöksége hétfőn Budapesten tartott.
Dátum: 2007-12-10 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:15.922803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ülésen Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke (aki egyben az európai szervezet alelnöke) mellett részt vett Lord Phillips of Worth Matravers, Anglia főbírája, a szervezet elnöke. Az elnökség tagjai szerint a bíróságok számítógépes hálózatainak összekapcsolása lehetővé teszi, hogy a 27 uniós tagállamot tömörítő szervezet bírósági esetjogát valamennyi országban megismerjék, vagy hogy az európai elfogatóparancsot rövid úton továbbíthassák egymásnak.
Az uniós szervezet tárgyalt a bírói nemzetközi szervezetekkel való együttműködésről, egyebek mellett a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságok és Államtanácsok Nemzetközi Szervezetével való kooperációról is.
A magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke rámutatott, hogy a bírói csereprogram az új uniós tagállamok számára rendkívül fontos, mert így lehetővé válik, hogy az angol, német és francia bíróságok gyakorlatát megismerhessék.