Feledékeny volt(?) a miniszterelnök
Medgyessy Péter korábbi érdekeltségei között nem tüntette fel, hogy tagja volt a Balance Tanácsadó Bt.-nek, valamint a Tiszapüspöki Aranykorona Rt.-nek is - olvasható a Magyar Nemzetben.
Dátum: 2003-02-26 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:37.521296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter 2002 februárjáig kültagja volt a Balance Tanácsadó Bt.-nek, ám a Miniszterelnöki Hivatal honlapján tegnap délutánig nem lehetett megtalálni a társaságot a miniszterelnök elmúlt öt évben magáncégeknél betöltött tisztségei, illetve tulajdonrészei között.
Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek a hiányosságra vonatkozó kérdésére elmondta: technikai okokból maradt ki a Balance Bt. a listából.
Hiányzik a sorból a Tiszaüspöki Aranykorona Rt. is, amelyet egy jól körvonalazható érdekkör hozott létre a közös vadászatok lebonyolítására. E vállalkozásban a kormányfő tavaly május 5-ig családi cégén, a Medgyessy Tanácsadó Kft.-n keresztül birtokolt tulajdonrészt. Szintén májusig a részvénytársaság elnöke Benedek Fülöp, a földművelésügyi tárca címzetes államtitkára volt. Benedek ugyanakkor megtartotta részvényeit a cégben, csakúgy, mint Medgyessy felesége, Csaplár Katalin. Megtalálható a tulajdonosok között Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank elnöke, de elhunytáig részvényes volt Hofi Géza humorista is. A közös vadászatokon a köztévébe menetelő Juszt László újságíró is gyakori vendég volt.
Magyar Nemzet - fidesz.hu