Újból van miért félteni a Vajdaság etnikai sokarcúságát
Újból van miért félteni a Vajdaság etnikai sokarcúságát - mondta hétfőn, az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésnapján elhangzott, napirend előtti felszólalásában Becsey Zsolt néppárti EP-képviselő.
Dátum: 2007-12-11 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:22.605423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt mondta, hogy az észak-szerbiai tartományban, vagyis az unió déli határszélén élő nemzeti és etnikai kisebbségek, köztük a 300 ezres magyarság tagjai aggódnak emiatt. Emlékeztetett: az Európai Unió által másfél hónapja Szerbiára kényszerített toloncegyezmény értelmében több tízezer olyan személyt kell visszafogadni Szerbiába, aki illegálisan tartózkodik az integráció tagállamaiban. "Minthogy a szerb kormánynak nincs stratégiája e tömeg társadalmi és földrajzi visszaillesztésére, hiába tiltja a szerb alkotmány papíron az etnikai arányok betelepítés általi megváltoztatását, ha a visszatoloncoltak nem eredeti kibocsátó településeikre, hanem a fejlettebb régiónak számító Vajdaságba áramlanak" - jelentette ki a képviselő. Mint hozzátette, a vajdaságiak úgy vélik, nem véletlen, hogy a tartományban az üres lakásokat a rendőrség listába veszi. A lakosság ezen kívül egy ugyancsak ellenőrizetlen koszovói menekülthullámtól is tart.
A feszültséget növelik - jegyezte meg Becsey Zsolt - a közelmúlt katonai összeírásai, amiknek a vajdasági magyarok lojális szerbiai állampolgárokként eleget tesznek ugyan, ám indokolatlannak tartják egy békés koszovói rendezésre törekvő, ráadásul NATO békepartner ország részéről.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Parlament korábban két sürgősségi határozatában is megvédendő értéknek nyilvánította a Vajdaság etnikai sokarcúságát.