Az MSZP-nek nincs szüksége az SZDSZ-re?
Dátum: 2007-12-11 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:25.770263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter szerint az MSZP-nek nincs szüksége az SZDSZ-re a kormányzáshoz. A volt miniszterelnök a Duna Televízió Közbeszéd című háttérműsorában azt mondta: a szocialisták kisebbségben is tudnának kormányozni.
Ha a párt úgy véli, elképzelései jobbak a a koalíciós partnerérénél, akkor ne engedjen a 3 százalékos SZDSZ-nek. Medgyessy Péter szerint csak a koalícióban maradásért nem szabadna megszavaznia az MSZP-nek az egészségügyi törvényt. Gyurcsány Ferenc elődje úgy véli: a javaslat a szocialistáknak nem elég szolidáris, a szabad demokratáknak pedig nem elég liberális. Medgyessy Péter szerint a népszavazás eredménye nem lesz hatással a közös kormányzásra.