Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Bálint magyarázkodása szánalmas

Pokorni Zoltán mint volt oktatási miniszter leszögezte: erkölcsileg is elítélhető az a "közbeszerzési" eljárás, amely során a Sulinet új szolgáltatóit igyekezett kiválasztani az Oktatási Minisztérium. A fideszes oktatáspolitikus rámutatott: az ország internetfelhasználásának egyharmadát finanszírozó Oktatási Minisztériumnak nem a verseny ellen kellene fellépni. A verseny hiánya miatt az adófizetők akár százmilliókkal is többet fizethetnek az elkövetkező hónapokban a Sulinet szolgáltatásért. Magyar Bálint miniszter tegnapi, Rogán Antallal folytatott, a sajtóban kevés nyilvánosságot kapott szánalmas magyarázkodásait tételesen cáfolta Pokorni Zoltán.


Dátum: 2003-02-26 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:37.826541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gazdasági Versenyhivatal: jogszabályba ütközik az OM "közbeszerzése"

Pokroni Zoltán emlékeztetett: az Oktatási Minisztérium 2003. január 15-én közbeszerzési eljárást írt ki, hogy a 2003. február 28-án lejáró, több mint 5 éve megkötött Sulinet szerződést újjal helyettesítse. Ez a kiírás nem felelt meg a közbeszerzési törvény 24.§ (2) bekezdésének, amely kötelezővé teszi az ajánlattévők versenyegyenlőségét. A Gazdasági Versenyhivatal is megállapította, hogy a kiírás nem felel meg a hatályos törvénynek, s ezért a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult. A Döntőbizottság a beadványt megalapozottnak találta és az OM közbeszerzési eljárását felfüggesztette.

MATÁV-MATÁV verseny a Sulinetért

A kiírt közbeszerzés álversenyt eredményezett, mivel a győztes pályázónak - ha az nem a MATÁV-konzorcium valamely tagja - 6(!!!) napja van egy több milliárdos, közel 2300 végpontból álló rendszer kiépítésére úgy, hogy az ehhez szükséges eszközöket 30-50 nap alatt szállítja csak le a gyártó. Azaz a szükséges eszközöket már a pályázat kiírása előtt meg kellett volna rendelnie a pályázónak. A MATÁV-konzorciumnak ilyen gondja nem volt, hisz a 2300 iskolában lévő eszközök az ő tulajdonában vannak.

Azon a 600 végponton azonban, ahol a MATÁV-nak még nincsenek eszközei a szolgáltatás indítása - a kiírás szerint - több hónapot is késhet a végpont kialakítása. Azaz, ahol már ott van a MATÁV, ott a szolgáltatást azonnal el kell indítani, ahol nincs ott, ott ez "ráér", hiszen a 600 új végpontot 6 nap alatt még a MATÁV sem tudná kiépíteni.

A fentiek tekintetében nem meglepő, hogy a tenderre csak egyetlen ajánlat érkezett, mutatott rá Pokorni Zoltán. A győztes így ismét a MATÁV csoport lehetne, amely az Elender háta mögé bújva nyeri el a mintegy 2,5-3 milliárd Ft-os megrendelést.

Harmadába is kerülhetne - egy sokkal jobb rendszer

Az Oktatási Minisztérium korábbi vezetése a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programnál (NIIF) a magyar távközlési piac lehetőségeit kihasználva 4 év alatt 55-szeres szolgáltatásbővülést ért el változatlan áron, Magyar Bálint most a kétszeres bővülést tartja roppant jó eredménynek. Az 1997-ben a Magyar által megkötött Sulinet-szerződésben az ár minden évben emelkedett volna változatlan szolgáltatás mellett - miközben a piacon zuhantak az árak.

Az igazi verseny jelentős árcsökkenést eredményezett

2002 tavaszán az OM-IKB közös tenderén, ahol 155 iskolának és könyvtárnak biztosítottunk Internet-hozzáférést, mondta Pokorni Zoltán -, nettó 37eFt/hó árat értünk el - a távközlési szempontból - drága településeken. Városi környezetben az ár 10eFt/hó végpontonként. A Sulinet ára, ha a polgári kormány nem kényszerít ki árcsökkenést, a 130eFt/hó összeget is meghaladta volna.

A polgári kormány nem szólamokat szajkózott a versenyről, hanem megversenyeztette a szolgáltatókat. A polgári kormány megengedte a körzetenkénti részteljesítéseket, és így tényleges verseny alakulhatott ki az országosan monopol helyzetben lévő MATÁV és más helyben szolgáltatók között. Vagyis olyan csomagokat képeztünk a végpontokból, mutatott rá Pokorni, ahol verseny alakulhatott ki az adott területen meglévő távközlési szolgáltatók, kábeltévé társaságok között. Ezt a receptet nem rejtettük véka alá. A kormányváltáskor a leköszönő miniszter átadta Magyar Bálintnak azt a kormányhatározat tervezet, amely a Sulinet II. programról szólt - csak el kellett volna olvasni.

A Fidesz ma sem tud jobbat tanácsolni Magyar Bálintnak: az egységes szolgáltatási követelmények mellett ne országosan egy szolgáltatótól, hanem körzetenként a legjobb ajánlattevőtől vásároljon.

Ennek alapján már tavaly júniusban kiírható lett volna a tender, és igazi versenyben töredék áron jutnának Internet szolgáltatáshoz az iskolák. Sőt, a mai helyzetet látva a tárca elkerülhette volna annak a kockázatát, hogy közel 30.000 monitor elsötétüljön az iskolákban. A tárca azonban mással volt elfoglalva az elmúlt 9 hónapban. A kapkodásukat és hanyagságukat jól jellemzi, hogy az újnak mondott kiírás olyannyira megegyezik az 1997-essel, hogy még az 1998-ban megszűnt MKM nevet is megtalálhatjuk benne.

Monopóliumpárti kormány

A teljes magyar Internet piac megrendelésének kb. 1/3-át az OM adja a Sulinet és az NIIF programon keresztül. Ez egy olyan gazdasági erő, amivel tényleges versenyt és árcsökkenést, vagy a monopólium bebetonozását lehet elérni. Az OM a jelenlegi tenderrel könnyű pénzhez juttatta a MATÁV csoportot.

Ahelyett, hogy a kormány piaci eszközökkel - mint például a Sulinet-megrendelés - megtörné a MATÁV hegemóniáját, erősíti azt. Már csak a kérdés, hogy vajon szándékosan, vagy balgaságból történik-e ez így?

Szánalmas Magyar Bálint védekezése

Szánalmas Magyar Bálint védekezése, hogy a költségvetési törvényre várt, mert az teremtette meg a fedezetét a kiírásnak, szögezte le Pokorni Zoltán. Ugyanis 1997-ben aggodalom nélkül írta alá az 5 éves szerződést, míg most tíz hónapon aggódott. Ráadásul feleslegesen, mert az OM tavalyi Gazdálkodási szabályzata alapján joga volt a tárca főösszegének 60%-ig éven túli kötelezettséget vállalnia. Vagy a Sulinet Express nem fért bele a legfontosabb 60%-ba?

A verseny hiánya miatt az adófizetők akár százmilliókkal is többet fizethetnek az elkövetkező hónapokban a Sulinet szolgáltatásért.

Most az oktatási tárca saját csapdájába esett, de magával rántotta a közoktatást is. A szerződés lejár és törvényes keretek között nem meghosszabbítható. A közbeszerzési törvény 73.§-a, amely a szerződésmódosítás lehetőségéről szól, nem terjed ki a megrendelő vétkes hanyagságára, mint alapos indokra. Ha a tárca el akarja kerülni a durva törvénysértést, akkor csak egyetlen esélye van: eléri, hogy a jelenlegi szolgáltatók ingyen szolgáltassanak a jogi helyzet tisztázódásáig.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek