Tiszta levegőt Európának program
Olajos Péter az Európai Parlament plenáris ülésén felszólalt tegnap a késő esti órákban az úgy nevezett "Tiszta levegőt Európának program" vitájában.
Dátum: 2007-12-11 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:27.767350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Olajos Péter beszéde elején adatokkal bizonyította, hogy a légszennyezés okozta asztmás megbetegedések száma Európában és azon belül Magyarországon is megnövekedett. Magyarországon az elmúlt 10 év során a megbetegedések száma 250 százalékkal emelkedett.
Olajos Péter rámutatott arra, hogy fő kihívásnak a meglévő szabályozás ésszerű továbbfejlesztését tartja. Olyan iránymutatást kell elkészíteni, amely nem további feladatokat ír elő, hanem a meglévők pontosításával hozzásegíti az Unió polgárait a tisztább levegőhöz. "Ma, nem az az elsődleges feladatunk, hogy további, még szigorúbb szabályokat szavazzunk meg, hanem hogy a meglévők betartását elősegítsük." - hangsúlyozta a képviselő.