Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz üdvözli Sólyom László állásfoglalását


Dátum: 2007-12-12 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=104999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:53.208905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnökeként üdvözlöm Sólyom László köztársasági elnök úr világos és egyértelmű állásfoglalását az elmúlt hét végén Tatárszentgyörgyön történt félelemkeltő felvonulás ügyében.

Határozottan tiltakozom és fellépek minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő, rasszista magatartás ellen, mely etnikai, faji alapon embereket vagy embercsoportokat bélyegez meg. Elutasítom a Magyar Gárda megfélemlítésre irányuló felvonulásait, azon közéleti szereplők szóhasználatát, akik "cigánybűnözésről" beszélve igyekeznek ellentétet szítani magyarok és magyar romák között.

Ugyanakkor világos, hogy átfogó szociális, oktatási és gazdasági programra van szükség, mely a mélyszegénységben élő roma közösségek felemelését, a szociális kiszolgáltatottságban élő vidéki emberek helyzetének javítását, a közbiztonság megerősítését célozza.

Balog Zoltán (Fidesz),

az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi

bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek