Átfogó szociális, oktatási, gazdasági program kell
Balog Zoltán közleményében üdvözli Sólyom László világos és egyértelmű állásfoglalását a Tatárszentgyörgyön történt félelemkeltő felvonulás ügyében.
Dátum: 2007-12-12 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:47:53.511380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Határozottan tiltakozom és fellépek minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő, rasszista magatartás ellen, mely etnikai, faji alapon embereket vagy embercsoportokat bélyegez meg - szögezi le Balog Zoltán. Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke elutasítja a Magyar Gárda megfélemlítésre irányuló felvonulásait, azon közéleti szereplők szóhasználatát, akik "cigánybűnözésről" beszélve igyekeznek ellentétet szítani magyarok és magyar romák között.
Ugyanakkor világos, hogy átfogó szociális, oktatási és gazdasági programra van szükség, mely a mélyszegénységben élő roma közösségek felemelését, a szociális kiszolgáltatottságban élő vidéki emberek helyzetének javítását, a közbiztonság megerősítését célozza - hangsúlyozza közleményében Balog Zoltán.