Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

El a kezekkel az agrárpénzektől!

2007-ben az EU agrárköltségvetésében jelentős pénzmaradvány keletkezett. Döntés született arról, hogy ezeket más célokra csoportosítják át.


Dátum: 2007-12-12 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:48:02.375907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Glattfelder Béla, magyar néppárti képviselő, elfogadhatatlannak tartja, hogy a fel nem használt támogatási forrásokat elvegyék az európai mezőgazdaságtól.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a pénzmaradványok a magas mezőgazdasági áraknak köszönhetően jöttek létre az uniós költségvetésben. A kedvező árviszonyok miatt az EU kevesebb exporttámogatást fizetett a tervezettnél és az intervenciós költségeket is meg tudták takarítani. Másrészt a korábbi években felhalmozott intervenciós készletek értékesítéséből jelentős többletbevétel származott. Ezeknek a készleteknek a nagy része magyar kukorica volt - tette hozzá Glattfelder Béla.

Az EU jelenlegi eljárása az új tagállambeli gazdákkal szemben különösen méltánytalan. A csatlakozási tárgyalások során azzal indokolták, hogy kevesebb támogatás jut az új tagállamok mezőgazdaságának, hogy nincs elegendő pénz. Emiatt a magyar gazdák és közép-európai társaik még hosszú éveken keresztül kevesebb támogatást kapnak a nyugat-európai termelőknél. Ezzel átmenetileg másodrendű állampolgárokká váltak az EU-ban. A mostani többletet ennek az igazságtalan helyzetnek az orvoslására kellett volna fordítani.

Glattfelder Béla felhívta a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági pénzek mostani átcsoportosítása nem válhat precedenssé. Ellenkező esetben fenn áll a veszélye annak, hogy legközelebb ismét az agrárpénzek rovására valósítanak meg más célokat. Ez ellentétes lenne a magyar érdekekkel.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség már a 2004-es európai parlamenti választási programjában az új tagállambeli gazdák diszkriminációjának megszüntetését tűzte ki célul. Ezért azt javasolja, hogy a jövőben a fel nem használt agrárpénzeket az új tagállambeli gazdák hátrányos helyzetének mérséklésére fordítsák.

Kapcsolódó elemek