Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keszthelyi Karnevál

Maskarás felvonulással kezdődik és álarcosbállal zárul szombaton a IV. Keszthelyi Karnevál.


Dátum: 2003-02-26 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:39.651452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dombi Mirolya Erzsébet, az eseményt szervező Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének elnöke elmondta: a jelenleg 70 tagú, 1999-ben alapított regionális szervezet 2000-ben rendezett először farsangi karnevált Keszthelyen.

Tájékoztatása szerint az idén ugyanannyi résztvevőre számítanak, ahányan tavaly felvonultak: akkor 57 csoport és 630 maskarás haladt a menetben, a több tízezres közönség előtt.

A legötletesebb jelmezt viselők között ebben az évben is számos díjat osztanak ki. A farsangi felvonulás fődíja ezúttal - a Keszthely Térségi Vállalkozói Klub felajánlásaként - 70 ezer forint pénzjutalom.

A Festetics-kastélyban megrendezendő esti álarcosbál díszvendége egy villányi pincészet lesz.

A műsort borkóstoló színesíti, s nyitótáncként nyolc borbarát hölgy ropja majd fiával a palotást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek