Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendteremtést várnak Demszkytől a Nyugati téri aluljáróban

A Nyugati téri aluljáróban kialakult balkáni viszonyok, az illegális árusítások megszüntetését kérte, december 20-i határidővel, Demszky Gábor főpolgármestertől a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága.


Dátum: 2007-12-12 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:48:03.839112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület szerdai ülésén egyhangú szavazással fogadta el döntését, amelynek kialakítását tucatnyi helyszíni fényképfelvétel és részletes háttértájékoztató segítette. A vitában, pártállásoktól függetlenül, többen bírálták a közterület-felügyelőket és a rendőröket, akik, bár látják a visszásságokat, nem tesznek semmit ellene.

Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármester indítványára a testület a jövőben rendszeres tájékoztatást kér a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatójától az aluljárókban történt szabálysértések számáról, jellegéről és az ezzel összefüggő rendészeti intézkedésekről.

Kapcsolódó elemek