Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyedül nem megy...

Habár nem tudja még, hogy elnököl-e majd aznap, de mindenképp nyilvánvalóvá teszi álláspontját az egészségbiztosítási törvény zárószavazásakor, akkor is, ha éppen elnököl - közölte tegnap Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.


Dátum: 2007-12-13 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:48:15.929608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mert ha a házelnöki székben ül, akkor nem szavazhat. Az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc belső ellenzékének tartott Szili Katalin kifejtette: a magyar közjogi berendezkedésben nincs második kamara, valakinek viszont közvetítenie kell a civilszervezetek és az érdekképviseletek véleményét a döntéshozóknak.

"Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek" - mondta Neil Armstrong amerikai asztronauta, amikor a Hold felszínére lépett. Persze nem ott helyben jutott eszébe ez a "világraszóló mondat", hanem kommunikációs kampánystábok hónapokig dolgoztak rajta. Azon tűnődtek, hogyan építhetik fel dramaturgiailag tökéletesen a katarzis pillanatát. Amikor pedig Armstrong a Holdra huppant, "nagyot szólt", és menten világgá röppent a mondat.

Kis lépés Szili Katalin bejelentése egy házelnöknek, de nagy ugrás, nagy előrelépés a pártnak. Hiszen a civil- és a szakmai szervezetek, kamarák és egyesületek, valamint a szakszervezetek lényegében a második Gyurcsány-kormány megalakulásától és Molnár Lajos egészségügyi miniszter hivatalba lépése óta másról sem beszélnek, mint arról, hogy a szakemberek véleményét senki sem hallgatja meg, a politikai döntéshozók megfontolás nélkül söprik le érveiket az asztalról. Szili Katalin beszélt tegnap arról is, hogy több szervezettől, szakszervezettől és a Magyar Tudományos Akadémiától is kapott megkeresést, hogy tegyen javaslatot az egészségbiztosítási törvény végszavazásának elhalasztására.

Kinek kell ma még ez a törvény? A Medián felmérése szerint a lakosság többsége támogatja a reformtörvény elleni sztrájkot (a közvélemény-kutatás ráadásul kormányzati megrendelésre készült), a szakmai szervezetek, civil mozgalmak, szakszervezetek tiltakoznak a törvény ellen, a Ligánál negyven szocialista képviselőt tartanak bizonytalanként számon, most már a szocialista házelnök is a végszavazás elhalasztása mellett foglalt állást... Már csak Horváth Ágnes hiányzik ebből a sorból.

A magánbiztosítók előtti piacnyitást szorgalmazó politikai erők egyre inkább magukra maradnak. Pedig már a régi magyar filmben is tudták a ripacsok, hogy "egyedül nem megy".

Halasszák el a végszavazást, és adjanak időt saját maguknak. A mérlegelésre is. A házelnök javaslata most, szinte már az utolsó utáni pillanatban arra szólítja fel párttársait, hogy térjenek vissza ahhoz a ponthoz, amellyel az átalakításokat kezdeni kellett volna.

Kapcsolódó elemek