Nem ijedünk meg a meneteléstől
Nem fogadjuk el és nem ijedünk meg a meneteléstől, a fizikai megfélemlítéstől - jelentette ki Járóka Lívia sajtóközleményében.
Dátum: 2007-12-13 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:49:22.628389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Járóka Lívia közölte: az előítéletességet és hátrányos megkülönböztetést szándékosan felerősítő, az etnikai és vallási csoportok közötti szembenállásra nyíltan uszító megnyilatkozások összeegyeztethetetlenek a demokratikus és jogállami elvekkel.
Teljes egészében ellent mond az emberi méltóságnak, a jogegyenlőségnek és az alapvető szabadságjogoknak, az Európai Unió vezetői által Strasbourgban megerősített Alapvető Jogok Európai Kartájában megfogalmazott értékeinek.
A társadalmi kirekesztés gyakorlatát a politikai program szintjére emelő csoportosulások újabb eszközt találtak a meg nem érdemelt médiafigyelem kivívására: egyenruhában meneteltek egy pest megyei kisvárosban, kifejezetten az ott élő romák megfélemlítésére - emlékeztetett a képviselő.
A szélsőséges erők mindenkori legveszélyesebb fegyvere - mutatott rá - a leegyszerűsített világkép, amely felszínes, elferdített magyarázatokkal és kiragadott féligazságokkal manipulál. A bűnbakkeresés, a hisztériakeltés és a megbélyegzés eszközeivel hamis kapaszkodót kínál a kilátástalan helyzetük miatt fogékony embereknek. Egyszerűbb vakon menetelni, vádolni, indulatokat csiholni és félelmet táplálni, mint tisztelni egymást, felelősséget vállalni egymásért és közösen gondolkodni - hívta fel a figyelmet Járóka Lívia.
Könnyebb felmelegíteni a bűnözés genetikai meghatározottságának náci agyrémét, mint elfogadni azt a tényt, hogy a bűnözést szociális és gazdasági okok határozzák meg, nem pedig a származás - hangsúlyozta.
Mindannyiunk felelőssége - figyelmeztetett Járóka Lívia -, hogy a romák és nem-romák közös Magyarországának mindennapjaiból tűnjenek el a félelemkeltő megnyilvánulások, és vegye át helyüket az egymás iránti bizalom, tisztelet, közös felelősségvállalás országunkért.
A magyar cigányság többi kisebbségünkhöz hasonlóan több évszázada alkotó és építő része a magyarságnak. Nem hagyjuk, hogy a félelem megbénítsa közösségeinket. Mindannyiunknak, teljes erőnkkel egy egymást tisztelő, együtt lélegző következő nemzedék felnevelésére kell szövetkeznünk közös hazánk érdekében - zárta közleményét a képviselő.