Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barroso a Lisszaboni Szerződésről

A Lisszaboni Szerződés megerősíti az Európai Unió cselekvőképességét és céljainak hatékony teljesítését, ezáltal az unió jobb eredményeket hozhat az európai polgároknak - jelentette ki csütörtökön Lisszabonban José Manuel Barroso, az Európa Bizottság elnöke az unió reformszerződésének aláírási ceremóniáján.


Dátum: 2007-12-13 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:49:28.998240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A portugál politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a szerződés erősíti az európai demokráciát és a közösségi módszereket azáltal, hogy nagyobb hatásköröket biztosít az Európai Parlamentnek. Ugyanakkor megerősíti a szubszidiaritás elvét, növelve a nemzeti parlamentek szerepét európai ügyekben. A lisszaboni szerződés további jogi védelmeket biztosít az európai polgároknak az Alapvető Jogok Chartáján keresztül, megerősítve így azokat az elveket és értékeket, amelyek "a jog közösségeként" határoznak meg minket - hangsúlyozta Barroso.

Az EU-bizottság elnöke külön kiemelte az unió egybehangolt külpolitikájának fontosságát, amelyet azzal illusztrált, hogy a szerződés értelmében a külügyi főképviselő egyúttal a bizottság alelnöke is lesz. Barroso a szerződés "különleges politikai jelentőségét" abban jelölte meg, hogy az a Földközi-tengertől a Balti-tengerig, az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig terjedő Európa szerződése, egy olyan Európaé, amelynek közös értékei és közös törekvései vannak. "Azok az országok, amelyeket egykor elválasztott egy totalitárius függöny, most együttesen támogatnak egy közös szerződést, amely a tárgyalásaik nyomán született meg" - tette hozzá az EU-bizottság vezetője.

"A kiszélesített Európai Unió új gazdasági, politikai és stratégiai dimenziót ad nekünk. Ez a dimenzió minden tagállamot erősebbé tesz, és még inkább képessé teszi a sokszínűségében egyesült Európát arra, hogy érdekeit és értékeit hatékonyabban hirdethesse a világban. De ez a dimenzió nem elegendő. Fokozott összefogásra van szükség, amely csak akkor valósulhat meg, ha képesek vagyunk az új cselekvőkészségét megújult politikai akarattal ötvözni. A Lisszaboni Szerződés megadja az uniónak ezt a cselekvőképességet. De a cselekvésre való eltökéltséghez szükség van politikai akaratra és elszánt vezetésre" - mondta José Manuel Barroso, aki szerint 50 évvel a Római Szerződés után Európa büszke lehet a múltra, a Lisszaboni Szerződés után pedig bizakodó lehet a jövőt illetően.

"Dolgozzunk hát együtt - európai intézmények, tagállamok - hogy a szabadság, a prosperitás és a szolidaritás mindennapi valósággá váljon az európai polgárok életében" - tette hozzá végezetül az Európai Bizottság elnöke.

Kapcsolódó elemek