Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levél Sólyom Lászlónak


Dátum: 2007-12-13 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:49:30.516857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés Házbizottságának mai ülésén született döntés alapján a parlament hétfői ülésnapján kerül sor az adatvédelmi ombudsman és a jövő nemzedékek ombudsmanjának megválasztására - húzta alá Sólyom Lászlónak írt levelében Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt napokban több médium is arról adott hírt, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselői nem fogják támogatni Elnök Úr jelöltjeit.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség továbbra is készen áll Elnök Úr javaslatának támogatására, a sajtóértesülések azonban arra utalnak, hogy az Ön által előterjesztett jelöltek nem fogják megkapni a megválasztásukhoz szükséges parlamenti többséget. Mindezekre tekintettel tisztelettel kérem Elnök Urat, hogy tegye meg a szükségesnek tartott lépéseket az országgyűlési biztosok sikeres megválasztása érdekében - olvasható a levélben.

Kapcsolódó elemek