Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időt nyerhetnek a juh- és kecsketenyésztők

Glattfelder Béla magyar néppárti európai parlamenti képviselő nyilatkozatban üdvözölte az Európai Parlament csütörtöki jogalkotási állásfoglalását, amely elhalasztani javasolja a juhok és kecskék elektronikus azonosítási kötelezettségének bevezetését.


Dátum: 2007-12-13 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:49:36.071192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság 2004. évi döntésének értelmében az elektronikus azonosítást már 2008. január 1-jétől kötelezően alkalmazniuk kellene a gazdáknak. Glattfelder Béla szerint ez jelentős többletköltséget és adminisztrációs terhet jelent a juh- és kecsketenyésztőknek, és rontja az ágazat nemzetközi versenyképességét.

Az Európai Parlament többsége által megszavazott jelentés végül a 2009. december 31-ét követően született egyedek esetében teszi kötelezővé az elektronikus azonosító használatát.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a harmadik országokból jelentős juh- és kecskeimport érkezik az EU-ba, amelyekre az európai termelőkre érvényes szigorú állatjóléti és élelmiszerbiztonsági előírások nem vonatkoznak. A magyar néppárti delegáció ezért bármilyen újabb, az európai gazdákat érintő szigorítást csak akkor tud támogatni, amennyiben az az importtermékre is egyaránt vonatkozik.

Kapcsolódó elemek