Hétfőtől általános sztrájk
Köszönetet mondanak a szakszervezetek Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnöknek bátor fellépéséért. A választókerületek megszólított szocialista képviselői információink szerint nem vállalták a nyilvános vitát.
Dátum: 2007-12-14 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:49:52.309294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szili Katalin szocialista házelnök azt javasolta kedden, hogy halasszák el az egészségbiztosítási törvény végszavazását. "Köszönjük a házelnök asszony fellépését, elhisszük, hogy ő valóban baloldali értékeket képvisel" - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón. Más szocialista képviselőkkel korántsem ennyire elégedettek. A hétfőre országos sztrájkot hirdető Liga és a Munkástanácsok ezen a héten szeretett volna lehetőséget adni helyi fórumokon az MSZP-s képviselőknek, hogy kifejthessék a társadalombiztosítás átalakítására vonatkozó véleményüket választóik előtt. Amint azt a Magyar Hírlap a Ligánál megtudta: felkérésükre négy képviselő válaszolt, de a nyíltszíni vitát nem vállalták. A visszajelzések szerint zárt teremben, újságírók jelenléte nélkül tartottak volna előadást az érdeklődőknek. Ezért a vitafórumok helyett vidéki sajtótájékoztatókat szerveznek, a helyi rádiókban spotokat helyeznek el a szakszervezetek, valamint plakátokat és szórólapokat terjesztenek. Céljuk, hogy felhívják a lakosság figyelmét: próbáljanak nyomást gyakorolni képviselőjükre, hogy nemmel szavazzon az egészségbiztosítási törvénytervezetre.
Tegnap bejelentették: a december 17-i sztrájkokat nem támogató SZEF tagja, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete is csatlakozik a tiltakozó akciókhoz. Részt vesznek a holnap 11 órakor kezdődő demonstráción, illetve kétórás sztrájkot tartanak 19-én az egészségügyi intézményekben. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke szerint a magyar jogalkotásban példátlan, hogy a törvényről való szavazás előtt egy munkanappal még nincs egybeszerkesztett, végleges normaszöveg. "Követeljük, hogy haladéktalanul vonja vissza a kormány ezt a fércművet!" - mondta Cser Ágnes. Felháborítónak tartja, hogy akkor próbál társadalmi egyeztetés nélkül áterőszakolni a koalíció a törvényhozáson egy tervezetet, amikor az Európai Unió Fehér Könyvében hazánk elrettentő példaként szerepel. "Éppen azt javasolják a kormánynak ebben a dokumentumban, hogy az érintetteket bevonva igyekezzen javítani az érintettek helyzetén" - figyelmeztetett az EDDSZ elnöke. A holnapi demonstrációval kapcsolatban megjegyezte: a szocialista képviselőkről készített szórólapjaikat a rendőrség nem engedte elhelyezni a Kossuth téren, és a tüntetés is az Alkotmány utcába szorul, mivel a Miniszterelnöki Hivatal januárig lefoglalta a Kossuth tér minden négyzetcentiméterét.
Gaskó Isván, a Liga elnöke hangsúlyozta: a nyilatkozatok szerint teljes egység van a koalícióban, de eközben száznegyven baloldali értelmiségi és aktivista adott ki közös állásfoglalást a társadalombiztosítás reformja ellen, számtalan civilszervezet tiltakozik, és már két közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy a lakosság 63 százaléka támogatja a sztrájkokat.