Struccpolitikát folytat az egészségügyi kormányzat
Néhány széfről szóló bejelentéssel nem lehet ellensúlyozni, hogy a kormány teljes mértékben teret engedett az üzleti érdek érvényesülésének az egészségügyben.
Dátum: 2007-12-14 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:49:55.191112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jövő év február 15-től kötelező lesz minden kórházi ágyhoz széfet biztosítani, megelőzendő a kórházi lopásokat - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Horváth Ágnes közölte: a széfek beszerzését az intézményeknek kell megoldaniuk, azonban ehhez 600 millió forintot ad a tárca, amely összeget még december végéig megkapják a kórházak.
Szijjártó utalt arra, hogy a kormány megpróbál mindenféle pozitívnak tűnő hírt bedobni a köztudatba, ilyen például kórházi széfekről szóló mai bejelentés is, mintha ez lenne az egészségügy legnagyobb problémája. Úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, holott soha nem látott mély válságba sodorták az egészségügyet. Lesz-e még kórház, ahová széfeket fognak tenni? Lesz-e még olyan egészségügyi intézmény, ahol ellátják az embereket és lesznek-e még mentők, amelyekkel elviszik a betegeket a kórházakba? - tette fel a kérdéseket a Fidesz szóvivője.
"Néhány széfről szóló bejelentéssel nem lehet ellensúlyozni, hogy a kormány teljes mértékben teret engedett az üzleti érdek érvényesülésének az egészségügyben. Néhány széf bejelentése nem gyógyír sem a vizitdíjra, sem a kórházi napidíjra - szögezte le, hozzátéve, hogy az egészségügyi kormányzat jobban tenné, ha valódi problémákkal, és nem színes hirdetésekkel vagy széfek kihelyezésével foglalkozna.