Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejleszteni kell a vasúti teherszállítást

Újjá kellene éleszteni a vasúti teherszállítást Magyarországon, amiben nagy szerepe van a Budapest-Temesvár és a Nagyvárad-Rijeka vasútvonalaknak revitalizációjának - hangzott el pénteken annak a szegedi konferenciának a sajtótájékoztatóján, amelyet Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti (EP) képviselő hívott össze.


Dátum: 2007-12-14 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:49:56.725020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Becsey Zsolt az MTI-nek elmondta: a konferencia célja, hogy szakmailag és eljárásjogilag is feltárják, mi kell ahhoz, hogy a hiányzó vasúti kapcsolatokat helyreállítsák.

A politikus elmondta: az egyik probléma, hogy Közép-és Kelet- Európában az óriási mértékben megnőtt forgalom hamarosan a közúton már nem lesz megoldható. Ezt kombinált szállítással kell segíteni.

A másik szempont, hogy Magyarország és Románia már az unión belül van, hamarosan Horvátország is bekerül és a jövőben Szerbia is tagjelölt lesz. Ezért a teherszállítások lebonyolításához elengedhetetlen lesz a szegedi vasúti híd újjáépítése.

Az unió új közlekedéspolitikájában is alapvető szerepe lesz a vasútfejlesztésnek, hiszen most már tartósan magas olaj-, illetve benzin árral kell számolni. Ez a közút és a vasút költséghatékonyságát a vasút javára billenti. Emellett a környezetvédelem is fontos szempont.

A szerint a vasútvonal újjáépítésére vonatkozó kezdeményezés európai szintű érdeklődésre tarthat számot, mert meghatározó lenne a makrotérség fejlődése szempontjából. Ezzel együtt egy új délkelet-európai fejlesztési övezetet is kirajzolhat a régi- új vasút, ami az Európai Unió versenyképességét is pozitívan befolyásolná.

Kapcsolódó elemek