Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kodály-emlékművet avattak Kecskeméten

Kodály Zoltán születésének 125 évfordulóján vasárnap avatták fel a Kecskeméten a Psalmus Hungaricus című emlékművet; Szemők Zsuzsa szobrászművész alkotása egyszerre állít emléket a zenetudósnak és a város másik nagy szülöttének, Kecskeméti Végh Mihálynak.


Dátum: 2007-12-16 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:50:18.065992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez az emlékmű nem csak Kodály Zoltánnak állít maradandó emléket, hanem benne van Kecskemét régmúltja, hiszen emléket állítunk Kecskeméti Végh Mihálynak is - mondta Zombor Gábor polgármester az emlékműnél elmondott beszédében. A polgármester a város központjában, a református és a katolikus templom között felállított emlékműnél hangsúlyozta: benne van Kecskemét városának az örök értéke az összefogásról, a toleranciáról, és benne van a közelmúltunk, amikor Kodály Zoltán bearanyozta a magyar kultúrát, és benne van a jövőnk is, hiszen ezekre az értékekre, erre az összefogásra tudunk alapozni.

Az emlékműnél beszédet mondott Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, és Kass János Kossuth-díjas grafikusművész is. A Psalmus Hungaricus című emlékművet Szemők Zsuzsa szobrászművész készítette. A kecskeméti születésű művész alkotása egyszerre állít emléket a nagy zeneszerzőnek és Kecskeméti Végh Mihálynak, akinek 1561-ben elkészített zsoltárfordítását felhasználva alkotta meg a Psalmus Hungaricust Kodály Zoltán.

Kecskeméti Végh Mihály a krakkói egyetemen tanult, majd visszatérve szülővárosába, annak főbírájaként - ma a polgármesteri tisztségnek felel meg - is tevékenykedett. A város főbírájaként nagy érdeme volt abban, hogy amikor az emlékművel szomszédos katolikus templomból - a mai Barátok temploma - a reformáció hívei kiváltak és a várostól kapott szomszédos telken felépíthették a református templomot.

Az emlékműavatáson részt vett Mádl Dalma, a korábbi köztársasági elnök felesége is.

Kapcsolódó elemek