Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar tájképek az orosz dumában

Irina Zagovorcseva orosz festőművésznő magyar tájakat bemutató képeiből nyílt kiállítás szerdán az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma moszkvai épületében.


Dátum: 2003-02-26 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:42.895745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárlat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 155. évfordulója alkalmából jött létre, a moszkvai magyar nagykövetség, illetve az Interparlamentáris Unió orosz-magyar baráti tagozatának kezdeményezésére. Az orosz törvényhozás épületében egy hétig látható kiállítás megnyitóján részt vett Kontra Ferenc, Magyarország moszkvai nagykövete, valamint az állami duma több képviselője is.

Irina Zagovorcseva elmondta, hogy egy turistaút alkalmával szeretett bele a magyar tájakba, amelyeket képein is meg szeretett volna örökíteni. Erre tavaly ősszel, a moszkvai magyar kulturális központ közreműködésével került sor: a művész több mint két hetet töltött Magyarországon a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának meghívására. A tárlaton látható festmények többek között Budapest, Szentendre, Pécs, Eger és a Balaton jellemző képeit mutatják be.

Az ismert festőművésznőnek nem ez az első kiállítása az állami dumában, legutóbb Indiában készült képei voltak láthatóak az orosz parlament épületében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek