Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénysértés törvénysértés hátán?

"Törvénysértés törvénysértés hátán?" címmel nyújtott be interpellációt Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez Zsigó Róbert.


Dátum: 2007-12-17 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:50:42.198757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz képviselője emlékeztetett: a 2007. évi költségvetés vitája során pártja alkotmányossági és törvényességi aggályait hangoztatta az alapfokú művészetoktatási intézmények minősítésének eljárása miatt. A miniszter ahelyett, hogy felfigyelt volna az ellenzék jogos bírálatára, és támogatni javasolta volna az ellenzék jobbító indítványait, belevágott a csaknem 900 intézményt és mintegy 10 ezer pedagógust érintő eljárásba - tette hozzá.

A törvény ugyan kormányrendeletet írt elő, ehelyett azonban egy oktatási minisztériumi rendelet és még csak jogszabálynak sem minősülő eljárásrendek alapján folyt a minősítés - jegyezte meg a politikus, s utalt arra, hogy ezek a jogorvoslat lehetősége nélkül írtak elő jogvesztő feltételeket, határidőket. A sikeres minősülés tétje pedig az, hogy az iskolák megkapják-e a működésükhöz nélkülözhetetlen teljes normatívát - fűzte hozzá. Hiller István igyekezett a minősítés politikai felelősségét a szakmai szervezetek nyakába varrni, ám a törvényesség tekintetében aligha bújhat a hátuk mögé. Az eltérő mértékű normatív támogatás, ahogy azt a tárca képviselője az Oktatási és Tudományos Bizottság december 5-i ülésén elismerte, alkotmányosan aggályos. Ezzel a minisztérium részéről megerősítette az ellenzék addig is hangoztatott gyanúját - mutatott rá Zsigó. Mint azt felidézte, az adatvédelmi biztoshoz is fordultak, mert a szaktárca szakállamtitkára és a Minősítő Testület tájékoztatása alapján felmerült a gyanú, hogy jogosulatlan adatgyűjtés és adatkezelés folyik a minősítés kapcsán. Az adatvédelmi biztos december 10-én kézhez vett állásfoglalása megerősítette ezt a gyanút. A minősítés végzőinek ugyanis nincs a kezében a pedagógusok által előzetesen adott beleegyező nyilatkozat az adatok gyűjtésére, kezelésére vonatkozóan - ismertette.

A művészeti iskolák rengeteget dolgoztak azért, hogy sikeresen túljussanak a minősítésen - fogalmazott, és aláhúzta, hogy Hillert személy szerint súlyos felelősség terheli, hogy ez az eljárás törvénytelen.

A fideszes képviselő a következő kérdéseket intézte a miniszterhez:

1. Kérem, adjon választ a több száz intézménynek arra, hogyan kívánja megoldani ezt botrányos helyzetet .

2. Ön szerint megengedhető-e, hogy az oktatási és kulturális miniszter egy éven át következmények nélkül szabad folyást engedjen egy minden ízében törvénytelen eljárásnak?

Hiller István közölte: a minősítési eljárást olyan szakmai minősítő testület végzi, amely az alapfokú művészetoktatási intézmények szakmai szervezetének képviselőiből áll.

Zsigó Róbert a miniszteri választ nem fogadta el, a T. Ház kormánypárti többsége viszont igen.

Kapcsolódó elemek