Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyomhoz fordultak aggodalmukban

A köztársasági elnöknek írt levélben fogalmazták meg az egészségügyi reformmal összefüggő aggályaikat neves közéleti személyiségek. A Mádl Ferenc volt államfő és Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke által is aláírt levélben arra kérik Sólyom Lászlót, forduljon az Alkotmánybírósághoz a kormánypártok által elfogadott törvénytervezet ügyében.


Dátum: 2007-12-18 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:07.781010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bod Péter Ákos, Granasztói György, Lányi András, Mádl Ferenc, Vizi E. Szilveszter és Zlinszky János arra kéri Sólyom Lászlót, hogy a hétfőn elfogadott törvény aláírása előtt kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

A levél aláírói közölték: a széles körben folytatott szakmai konzultációk után úgy vélik, hogy a változások jelentősen csökkentik a gyógyításra fordítható összeget, növelik a járulékos költségeket, emiatt a betegek nagy részének a mostaninál jóval többet kell majd fizetnie.

A közéleti személyiségek arra hívták fel az államfő figyelmét, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a piacosodó egészségbiztosítási rendszer háttérbe szorítja a prevenciót és akadályozza az új technológiák, gyógyítási eljárások bevezetését.

A levél írói szerint az elfogadott törvénytervezet számos pontja alkotmányossági szempontból is vitatható. A mai egészségügyi intézményhálózat és a már befizetett járulékok a nemzeti vagyon részét jelentik, így felosztásuk, a magánbiztosítói rendszer részévé alakításuk azt jelentené, hogy nem kapják meg a magánvagyonokéhoz hasonló minőségű védelmet.

Az intézményhálózat teljesítőképességét csökkentő átszervezés következményeként keletkező "várólisták" létrejötte és a fizető betegek részére a soronkívüliség biztosítása sérti a lehető legmagasabb szintű egészségügyi szolgáltatásokhoz jutás egyenlő esélyének biztosítására vonatkozó előírást.

Alkotmányellenesnek tartják azt is, hogy a törvényben a biztosítóknak kínált nyereséggarancia terhei az egészségügyi ellátás eszközeit csökkentik.

A levél aláírói úgy vélik: a felsorolt tényezők drámai mértékben ronthatják a társadalom egészségi állapotát, ezért arra kérik Sólyom László államfőt: éljen azzal a jogával, hogy a kormánypártok által elfogadott törvénytervezetet előzetes normakontrollt kérve az Alkotmánybírósághoz küldje.

Kapcsolódó elemek