Gyurcsány: Milyen fordulatos volt ez az év?!
Dátum: 2007-12-18 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:08.084864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Karácsonyi hangulatban telt már a múlt szombat reggel is, még mielőtt a Bibó konferenciára, illetve az MSZP választmányára mentem volna. A blogosok egy nem is olyan szűk csoportja ugrott be hozzánk, a Parlamentbe, és itt köszöntöttük egymást kellemes, békés karácsonyt, és az ideinél nyugodtabb, sikeresebb évet kívánva egymásnak. Talán készült néhány fénykép is. Nem bánnám, ha a fotósok a hozzászólások között hozzáférhetővé tennék a képeket a többiek számára is.
Kaptam mézeskalácsot, szalvétából készült képet, és a Blogfüggők Baráti Társaságának nevével gravírozott tollat. Leültünk egy rövid időre, beszélgettünk. Kaptam egy összeállítást is a lassan második születésnapját ünneplő blog legérdekesebb bejegyzéseiből. Átlapoztam, és alig tudtam elhinni, hogy milyen fordulatokban gazdag évet zárunk.