A kormány nyíltan szembefordult az országgal
Az új törvény fércmunka, és alkotmányossági problémát vet fel. A Fidesz elnöksége megvárja a köztársasági elnök döntését, de nem zárja ki, hogy megtámadja az Alkotmánybíróságnál a tegnap megszavazott törvényt - jelentette ki Orbán Viktor az InfoRádió-ban.
Dátum: 2007-12-18 22:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:08.714096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségbiztosítás átalakítását érintő új törvény elleni szakszervezeti és civil tiltakozásokról Orbán Viktor úgy nyilatkozott: Magyarországon érik a demokrácia. "Sztrájkolni nehéz" - jelentette ki. Magyarországon ma az embereknek át kell lépniük egy félelmi küszöböt ahhoz, hogy aktívak lehessenek egy sztrájkban. Sztrájkolni az alkalmazottak szoktak, ők pedig félnek attól, hogy elveszíthetik az állásukat, úgy, mint ahogy az a BKV-nál dolgozó két szakszervezeti vezetővel is történt.
Arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a hétfői, csontnélküli szavazást, Orbán Viktor azt válaszolta: hétfőn olyasmit látott a magyar parlamentben, amit korábban soha és sehol, más országokat is beleértve. A Fidesz elnöke több szempontból példátlannak tartja a szavazást. Bár alapvető fontosságú, mindannyiunk sorsát húsbavágóan érintő törvényről van szó, ehhez képest tegnap délelőtt még 133 módosító indítványt nyújtottak be a koalíciós pártok, és 123 helyen azt mondja ki a törvény, hogy nem szabályozza az adott kérdést, hanem azt a kormány majdani végrehajtási rendeleteire bízza. Emellett néhány, SzDSz-hez közel álló, liberális közgazdászt leszámítva, az egész magyar társadalom - legalábbis az a része, amelyik meg tudott szólalni - egyértelműen a törvény ellen foglalt állást - szögezte le Orbán Viktor.
"A kormány nyíltan szembefordult az országgal. A törvény - a módosító indítványokból is láthatóan - fércmunka. Ráadásul felveti azt az alkotmányossági problémát, hogy ha 123 helyen adunk felhatalmazást későbbi kormányrendeleteknek, akkor ez a törvény, amely alapvető életviszonyokat szabályoz, most végül is minek tekinthető" - mondta Orbán Viktor.
A Fidesz addig nem hoz semmilyen döntést, amíg a köztársasági elnök a törvényről el nem mondja a véleményét, de a Fidesz elnöksége a keddi ülésén nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az Alkotmánybírósághoz fog fordulni - jelentette ki Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben érinti a kórházfenntartó - sok helyütt fideszes - önkormányzatokat az új törvény, Orbán Viktor azt válaszolta: a 123 kormányrendelet híján a törvény annyira likacsos, hogy ezt még nem lehet pontosan tudni. "Hogy mi következik ebből a törvényből a kórházakra és önkormányzatokra nézve, a kelleténél kevesebbet tudunk, ezért árgus szemekkel kell figyelni minden végrehajtási rendeletet. Mert ott dől el igazán, hogy milyen finanszírozási szabályok, milyen terhek hárulnak a kórházakra" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzáfűzve: a súlyponti kórházak sem lehetnek nyugodtak, és fenn áll a veszélye annak, hogy több kórház bezárásra kerül, mert az önkormányzatok képtelenek lesznek fenntartani.
A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva elmondta: továbbra is azt tanácsolják a fideszes vezetésű önkormányzatoknak, hogy mentsék meg a kórházakat, s ha szükséges, szervezzék át azokat non-profit vagy profitorientált formába, de utóbbi esetben is csak úgy, hogy az teljes egészében köztulajdonban maradjanak.
A törvény előkészítésének hiánya miatt - amelyhez hasonlót más országban, például Hollandiában több, mint 10 éves egyeztetés és munka előzött meg - Orbán Viktor úgy véli, hogy az új rendszer már 2008-ban káoszba fog fulladni. A Fidesz elnöke megerősítette, hogy ha pártja kormányra kerül, visszaállítják a biztosítási reform előtti helyzetet, s az a befektetőnek fog sok pénzébe kerülni, nem az államnak. Egy leendő befektetőnek tudnia kell, hogy olyan veszélyes területre fektet be, amellyel szemben össztársadalmi ellenállás van orvosok, szakértők, szakszervezetek és betegszervezetek részéről - mutatott rá Orbán Viktor.
"Arra számítunk, hogy a kormánykoalíció valamelyik civil bőrbe bújt ágense még be fog nyújtani egy jogorvoslati indítványt, ugyanis most még egyszer meg lehet támadni a parlament döntését is" - válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy a parlament által hétfőn ugyancsak megszavazott népszavazás kapcsán milyen menetrendre számít a Fidesz. Január elején az Alkotmánybíróság formálisan fog dönteni a referendumról, és onnantól kezdve a köztársasági elnök legkorábban 45 napon, de legkésőbb 90 napon belül kiírja a népszavazást.
A Fidesz elnöke leszögezte: a három népszavazási kérdésre szavazva az emberek arról is döntenek majd, hogy jó úton jár-e Magyarország. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz mit tartana győztes népszavazásnak, Orbán Viktor úgy válaszolt: minél többen mennek el szavazni, annál nagyobb a győzelem, a demokrácia győzelmének az esélye. "Elsöprő győzelmet szeretnék, mert ezek a kérdések testesítik meg a kormányzati hazugsághadjáratot" - jelentette ki.
Önbecsülés kérdése, hogy lehet-e Magyarországon következmények nélkül mindent megtenni az emberekkel - mutatott rá a Fidesz elnöke. Mint mondta: reményeik szerint várhatóan súlyos politikai következményei lesznek a remélt nagyarányú sikernek. A következő országgyűlési választások esetleges időpontjával kapcsolatban kijelentette: mindent megtesz a demokrácia és az alkotmányosság keretei között, hogy minél hamarabb kiírhassák azt, mert ez az ország, a családok és az emberek érdeke is.
A Fidesz kormányzópárt volt, most is kormányzóképes erő, s megvan a tapasztalata és a szakmai háttere ahhoz, hogy kivezesse az ország szekerét a kátyúból - jelentette ki Orbán Viktor. Arra a kérdésre, hogy mi a Fidesz receptje a gazdasági növekedés elérése érdekében, az elnök rámutatott: a növekedésnek gazdasági és társadalmi előfeltétele van. A gazdasági a könnyebb, és egyszer már megtette a Fidesz, hogy egy nagyságrenddel magasabb növekedési pályára állította a gazdaságot. A növekedés három alapfeltétele, hogy csökkenteni kell az adókat és a járulékokat, vissza kell szorítani a korrupciót és bürokráciát, és egy időre reálértéken be kell fagyasztani az állami kiadásokat.
Ahhoz, hogy mindez működjön, közbizalom szükséges, és az ország készen áll erre, mert szégyelli a jelenlegi helyzetet, elege van belőle, és változtatatásra vágyik - mutatott rá a Fidesz elnöke, aki úgy véli, hogy az emberek be fogják fizetni az adókat, ha érzik, hogy az állam partnernek tekinti őket, s nem lopja és pazarolja el a pénzüket. Politikai változásra van szükség, új kezdetre, és olyan államra, aki garantálja, hogy megszervezi és rendet tart az olyan alapvető közszolgáltatásokban, mint a közrend, a közbiztonság, az egészségügy, az oktatás.
Az idei esztendőről a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott: 2007-ben fontos lépéseket tettek a bérből és fizetésből élők, valamint a független egzisztenciával rendelkező középosztály történelmi szövetségének létrehozása érdekében, ami egyben a rendszerváltás beteljesülését is jelenti. Ez testet ölthet a népszavazásban, és erre a szövetségre épül a Fidesz programja is.
(A teljes interjú meghallgatható Orbán Viktor honlapján.)