"Ez szégyen a parlamenti demokráciára"
A társadalombiztosítás átalakítása elleni országos általános sztrájk szervezői az akciót sikeresnek ítélték. A Liga elnöke azt mondta: a tagság fel volt készülve arra, hogy a nyomásgyakorlás eredménytelen lesz.
Dátum: 2007-12-19 07:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:13.064112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Többhavi szervezőmunka, demonstrációk, két országos munkabeszüntetés, s úgy tűnik, mindez hiábavaló volt. Csalódott?
- A végeredmény nem ért meglepetésként, az egészségbiztosítási törvény megszavazásának körülményei viszont megdöbbentettek. Kettős rendőrkordon mögött, a jogalkotási törvényt megcsúfolva döntöttek a képviselők. Nem volt valódi társadalmi párbeszéd, nem készültek hatástanulmányok és végrehajtási jogszabályok. Még a végszavazás előtti utolsó pillanatban is csaknem száz módosítást terjesztettek be, így a képviselőknek sem állt módjukban megismerni a törvényjavaslat elfogadott szövegét. Ez szégyen a parlamenti demokráciára.
- Mit mutatnak a tagság visszajelzései? Elkeseredettek az emberek?
- A sztrájkban résztvevők is felkészültek erre, s már korábban megszületett a határozat, hogy mindenképpen leállítjuk az akciót a szavazás után. Mi egy törvényes sztrájkkal küzdöttünk, a munkáltatók számos helyen törvénysértő eszközökkel akadályoztak bennünket, a kormány pedig alkotmánysértő módon vitte keresztül a döntést.
- Ezek után is úgy gondolja, hogy érdemes volt? Mi lesz a folytatás?
- Természetesen. Rendkívül széles körű összefogás jött létre, és sokat fejlődött a társadalom önvédelmi rendszere. Továbbra is mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeit súlyosan sértő jogszabályok hatályba lépését. Felkérjük a köztársasági elnököt, hogy éljen az alkotmányban biztosított eszközeivel a törvénnyel kapcsolatban; kifogásainkkal az Alkotmánybírósághoz fordulunk; illetve népszavazást kezdeményezünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a magántőke bevonását az egészségbiztosítás rendszerébe.