Vizsgálják a szerződés-módosítást!
Követeljük, hogy a kormányzat vizsgálja ki a szerződés-módosítás körüli korrupció gyanúját! - írja közleményében Demeter Ervin.
Dátum: 2007-12-19 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:14.813442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyre kínosabb, ahogyan a kormány megpróbálja elterelni a figyelmet arról, hogy a svéd ügyészség "2003-tól indulóan" nyomoz a svéd vadászrepülőgépekkel kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben - fogalmaz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Demeter Ervin aláhúzza: mára mindenki számára világossá vált, hogy a polgári kormány mind nemzetbiztonsági, mind katonai mind pedig gazdasági szempontból az optimális döntést hozta meg, amikor 2001-ben a svéd vadászrepülőgépek bérletéről döntött. A svéd fél ugyanis több mint 100 milliárd forint értékű munkahelyteremtő beruházás Magyarországra hozatalát vállalta a szerződés ellentételezéseként - teszi hozzá.
A kommuniké hangsúlyozza: egyre beszédesebb ugyanakkor az a kormányzati igyekezet, amely továbbra is titkolni akarja, hogy korrupció vagy kormányzati alkalmatlanság indokolta a vadászrepülőgépek beszerzéséről szóló szerződés Magyarország számára dupla költséget okozó, szakmailag, katonailag és gazdaságilag megmagyarázhatatlan módosítását 2003-ban, az MSZP-SZDSZ-kormány idején.
A Fidesz követeli, hogy a kormányzat vizsgálja ki a szerződés-módosítás körüli korrupció gyanúját!