Ajándékgyűjtést szervezett az újjáalakult egri Fidelitas
A Fidelitas újjáalakult egri szervezete részt vett a Hétszínvirág Gyermekotthon kedd délelőtt rendezett, karácsonyi, évzáró ünnepségén. A Fidelitas ajándékokkal, játékokkal és szaloncukorral lepte meg a gyermekotthonok lakóit, amit Demeter Róbert és Kozma Anett, a Fidelitas egri elnöke és alelnöke valamint Oroján Sándor, a Fidelitas Heves megyei elnöke adtak át.
Dátum: 2007-12-19 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:18.882387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas céljának tekinti, hogy a középosztálybeli fiatalok összefogjanak a szegényebb sorsúakkal. Ennek szimbolikus példája a Fidelitas egri adomány- és játékgyűjtése.
A hátrányos helyzetű fiatalok egyre inkább érezhetik, hogy a politikusok döntései nem róluk, nem a jövőről, hanem a pillanatnyi üzleti érdekekről szólnak. Emiatt nem csak azért fontos egy-egy ilyen akció, mert párszáz fiatalnak sikerül picit boldogabbá tenni idei karácsonyát, hanem azért is, mert ennek nyomán érezhetik a rászoruló fiatalok, hogy a Fidelitas ismeri problémáikat, és nem hagyja cserben őket.