Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szakbizottság nem hozott döntést a kormányzati negyedről

A Fidesz és a KDNP kivonulása miatt szerdai rendkívüli ülésén nem tudott dönteni a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága az úgynevezett kormányzati negyedet érintő szabályozási tervekről.


Dátum: 2007-12-19 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:24.261061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságán nem tudtak döntést hozni a kormányzati negyeddel kapcsolatosan, miután a Fidesz és az MDF kivonult a szavazás során. Ughy Attila, a városfejlesztési bizottság fideszes elnöke a fidesz.hu megkeresésére kifejtette: sem az FSZKT, sem a kerületi szabályozási terv jóváhagyásáról nem tudtak ezáltal dönteni. Mint fogalmazott, az ülés elején már jelezték, hogy hiányosnak, felelősségteljes döntéshozatalra alkalmatlannak tartják a városvezetés előterjesztését. A részletekről szólva elmondta: az anyag többek között nem tartalmazta az úgynevezett településrendezési szerződést sem, mely rögzítené az állam és a Pólus Holding milyen beruházást vállal a területen. Egyebek közt rendezetlen a Ferdinánd híd sorsa. A tervezők ezt elbontanák, s helyére alagutat javasolnak, aminek a költségét valakinek fedeznie kell - fűzte hozzá. A fideszes politikus hozzátette, a határozatképességet nem az ellenzéknek, hanem a kormánypártoknak kellene biztosítani.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön tárgyalja a területre vonatkozó szabályozási keretterveket, illetve a beruházáshoz kapcsolódó településrendezési szerződést.

Kapcsolódó elemek