Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Medgyessy-kormány bünteti Zalaegerszeget

A Fidesz Zala megyei elnökének szavai szerint a Medgyessy-kabinet bünteti Zalaegerszeget, illetve a város lakóit. Szalai Annamária szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Medgyessy-kormány sokat ígért, de az elmúlt tíz hónapban az ígéreteknek csak a töredékét teljesítette.


Dátum: 2003-02-26 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:45.322084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az az ígéret sem teljesült, hogy az új kormányzat nem bünteti a polgári irányítású településeket, Zalaegerszeg példája is ellentmond ennek - jelentette ki a politikus. Mint hozzátette, a Zala Megyei Kórház előző ciklusban odaítélt címzett támogatását visszavonták, ami a megye valamennyi lakosát sújtja.

Közlése szerint csaknem 400 millió forint kár érte Zalaegerszeg városát azzal, hogy Varga László zalai szocialista képviselő javaslatára felülvizsgálták azt a szerződéscsomagot, amelyet az előző kormány kötött az országban épülő elkerülő utak kivitelezésére. Kifejtette, Zalaegerszeg esetében kikerült a megállapodásból, hogy a 74-es főút elkerülő szakaszának költségvetéséből több külterületi utat is felújítanak.

A zalaegerszegi labdarúgó-stadion rekonstrukciójának megtorpanása kapcsán megemlítette: a beruházáshoz az előző kormány 720, a város 320 millió forintot teremtett elő.

- A szocialista kormány hatalomra kerülésével azonban a munkálatok leálltak, és az a további 400 millió forint sem érkezett meg, amit már az új sportminiszter, Jánosi György ígért - tette hozzá.

A fideszes országgyűlési képviselő elégtelennek minősítette az önkormányzatok finanszírozását.

- Már-már falurombolással ér fel az a sok megszorító intézkedés, amire a kisebb önkormányzatok kényszerülnek a túlélés érdekében - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek