Molnár Gyula politikai bosszúja?
A XI. kerületi önkormányzat mai testületi ülésén Molnár Gyula polgármester leváltotta a Jogi Bizottság éléről Schneller Domonkos fideszes képviselőt, valamint megszüntette a Sölch Gellért helyi Fidelitas-elnök vezette Ifjúsági és Sport Bizottságot.
Dátum: 2007-12-19 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:28.990374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Gyula azt követően terjesztette be Schneller Domonkos leváltását, hogy a képviselő kijelentette: nem támogatja egy olyan területszabályozási terv a napirendre vételét, amely Leisztinger Tamás MSZP-közeli vállalkozó számára teremt lehetőséget egy újabb, mintegy egymilliárd forint értékű beruházásra. Úgy látszik, ez már sok volt, és Molnár most így áll bosszút - fogalmazott Schneller. Felidézte, hogy ugyanezen a képviselő-testületi ülésen szavazták meg a testület baloldali tagjai a nagy kihasználtság mellett működő, ám igen értékes telken fekvő Farkasréti Általános Iskola átadását egy alapítványnak. Ezzel a lépéssel több száz, a képviselő-testület ülésén is jelenlévő szülő akaratával került szembe a kerület vezetése.
"Erre mondom én azt, hogy Molnár Gyula az elmúlt fél évben politikai ámokfutásba kezdett, és ezt szeretnénk megállítani, és felszólítjuk arra, hogy fejezze be" - mondta el a fidesz.hu megkeresésére Schneller Domonkos.