Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz elítéli a Hiller háza elleni támadást

Rálőttek Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára; a hétvégi támadás következtében sérülés nem történt - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán. Hiller István nem kívánt nyilatkozni.


Dátum: 2007-12-19 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:30.776583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyeletes elmondta, hogy még a hétvégén szerzett tudomást a rendőrség a történtekről: két találat érte a miniszter otthonát, ahol éppen senki sem tartózkodott, ezért nem is sérült meg senki - tette hozzá.

A rendőrség lőfegyverrel, vagy lőszerrel való visszaélés bűncselekmény miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen.

Illés Hilda nem tudott bővebb információkkal szolgálni a történtekről.

Arra a kérdésre sem válaszolt, hogy miért több nappal a történtek után hozták nyilvánosságra a bűncselekményt. Az ügyeletes csütörtökre ígért bővebb tájékoztatást.

A lövedékek az utca felől érték a házat, amelynek ablakain keresztül hatoltak be az épületbe.

Berta Adrienn, Hiller István személyi titkára elmondta, hogy nem kívánnak nyilatkozni az ügyben.

A Fidesz közleményben tudata: a leghatározottabban elítélnek minden személy vagy vagyon elleni bűncselekményt, függetlenül annak indokától. Így mélységesen elítélik a Hiller István "háza elleni támadást is". Remélik a rendőrség teszi a dolgát és mihamarabb előkeríti a tetteseket.

Kapcsolódó elemek