Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarkára állt a pécsi közgyűlés: tilos radart építeni

Megtiltotta a pécsi közgyűlés, hogy a város területén katonai radart építsenek. A képviselők úgy módosították a szabályzatot, hogy az a folyamatban levő ügyeket is érinti. Így, amennyiben a bíróság új eljárásra kötelezi a Honvédelmi Minisztériumot a pécsi Tubes-hegyre tervezett radar építésének ügyében, azt már meg tudja akadályozni a most elfogadott pécsi rendelet.


Dátum: 2007-12-20 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:51:47.391495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megtiltotta a pécsi közgyűlés, hogy a város területén katonai radart építsenek. A képviselők úgy módosították a szabályzatot, hogy az a folyamatban levő ügyeket is érinti.

A Tubesre tervezett NATO-radar építésére már van érvényes engedélye a Honvédelmi Minisztériumnak, amelyet azonban helyi civil szervezetek megtámadtak a bíróságon. Szerintük amennyiben a Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra kötelezi a szaktárcát, akkor már érvényes lesz a most elfogadott tiltó hatrározat. A Pécs fölötti Tubes-hegy már a második helyszín a radar építésére, amelyet eredetileg a Zengőre terveztek.

A Honvédelmi Minisztérium az illetékes közigazgatási hivatalhoz fordul jogorvoslatért, mert Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése a mai napon megszavazta a pécsi építési szabályzat módosítását, amely döntéssel kapcsolatban komoly alkotmányos aggályok merülnek fel. - áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Kapcsolódó elemek