Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A várakozásoknak megfelelően alakult a gazdasági növekedés

Figyelembe véve a külső gazdasági hatásokat a várakozásoknak megfelelően alakult a gazdasági növekedés 2001-ben - nyilatkozta pénteken Varga Mihály pénzügyminiszter.


Dátum: 2002-03-01 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:21.805114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Központi Statisztikai Hivatal pénteki közlése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2001 IV. negyedévében 3,3 százalékkal, az év egészében 3,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Varga Mihály szerint ezt az eredményt akkor lehet igazán értékelni, ha figyelembe vesszük, hogy a tavaly kialakult világgazdasági recesszió szeptember 11-ét követően felerősödött.

A teljesítmény értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a magyar gazdaság kicsi és nyitott - mondta a pénzügyminiszter.

A kormányzat a külső negatív körülmények ellensúlyozására dolgozta ki a múlt év októberében a Széchenyi pluszt, amely a belső beruházások és a kereslet növelésével sikeresen kompenzálta a világgazdaságot sújtó recesszió hatásait.

Varga Mihály a jövőre nézve kedvező fejleménynek tekinti, hogy a legutóbbi amerikai negyedik negyedéves növekedési adat 1,4 százalék volt, és a német konjunktúrakilátások is kedvezőek. E számok azt jelezhetik, hogy 2002 második felében már erőteljesebb külső kereslet segítheti a magyar gazdasági növekedést.

A kormány 2002-re továbbra is 3,5-4 százalék közötti bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számol - mondta Varga Mihály.

Kapcsolódó elemek