Elsüllyedtek a kormány zászlóshajói
Balsai István a kormányzat "két zászlós hajójának" elsüllyedésének nevezte, hogy két fővárosi presztízsberuházásból, a 4-es metró és a kormányzati negyed építéséből, kiszálltak a legnagyobb megvalósítók.
Dátum: 2007-12-21 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:02.778457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elsüllyedt a kormányzat két zászlós hajója, de legalábbis olyan lékeket kaptak, ami a süllyedést valószínűleg elkerülhetetlenné teszi - mondta Balsai István fideszes képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: tegnapra kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor "nem csak hazudnak, és már nem csak az erkölcsi gátlásaikat, de a józan ítélőképességüket is elvesztették".
A képviselő azokra a sajtóhíradásokra reagált, amelyek szerint Demján Sándor cége, a Polus Holding Zrt. a kormányzati negyed projektből, míg a Hídépítő Zrt. a 4-es metró építéséből száll ki. A Trigránit-csoport tulajdonosa a rá hárított közfeladatok aránytalan mértékét kifogásolta, míg a Hídépítő a metró Fővám téri állomásának kivitelezését nem látja időre megvalósíthatónak.
Balsai István a kormányzati negyeddel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a Fidesz már az ötlet felmerültekor is azt mondta: a kormány nem engedheti meg magának az urizálást, miközben a társadalom terhektől roskadozik.
Balsai szerint kiderült, hogy nem elég számítógépes animációval szimulálva egy nagy épületegyüttest berakni a város szívébe, ez a járulékos beruházások miatt a valóságban ugyanis jóval drágább lesz az eredetileg tervezettnél.
Mint elmondta, "nem igaz, hogy ez így majd olcsóbb lesz, nem igaz az, hogy ha eladják a kormányzati épületeket, akkor ennek az árából még költségvetési bevétel is lesz". "Ezeket a hazugságokat mind felülírta az élet" - tette hozzá.
A politikus utalt rá: Gyurcsány Ferenc tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy egy heti késedelem sincs a beruházásban, holott "a megvalósítás pillére", Demján Sándor éppen aznap jelentette be, hogy kiszáll. "Azt kell mondanunk, a józan ítélőképesség cserben hagyta a miniszterelnököt" - fogalmazott.
Balsai szerint a főpolgármestert is elhagyta a józan ítélőképessége, amikor a Hídépítő döntését követően úgy nyilatkozott, hogy "kiírnak egy új közbeszerzési pályázatot, 2-3 nap alatt keresnek másik kivitelezőt".
A "luxus- illetve presztízsberuházás" zátonyra futott, hiszen a legnagyobb kivitelező hagyta cserben a projektet - vélekedett Balsai.
Demszky több mint egy évvel ezelőtt "könnyet, vért szenvedést, felfordulást piszkot" ígért - emlékeztetett a politikus, aki úgy fogalmazott: "Ezt be is tartotta: azóta piszok, felfordulás, káosz, járhatatlan utak, lezárt rakpartok vannak Budapesten. Ez megvalósult, csak éppen a metró nem valósul meg".
Nem tudjuk hány megálló lesz és ki fogja a terveket valóra váltani, csupán egy biztos: a jelenleg 511 milliárd forintba kerülő beruházást az emberek fogják megfizetni - mondta Balsai István.