Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elvesztette többségét a koalíció a városban

Egyelőre ideiglenesen, de elvesztették eddigi többségüket a Székesfehérvári Önkormányzatban a kormánykoalíció pártjai.


Dátum: 2007-12-21 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:06.135204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eddigi egy fős MSZP-SZDSZ-többség amiatt szűnt meg, mert Szigli István, az önkormányzat szocialista frakciójának egyik képviselője a tegnapi közgyűlésen bejelentette, hogy 2008. február végéig szüneteltetni kívánja MSZP-frakcióbéli tagságát. A Városfejlesztési Biztottság elnöke azzal indokolta e lépését, hogy véleménye szerint a koalíción belül furcsa helyzetek alakultak ki.

Hangsúlyozta, hogy a szocialista frakció tagjainak egymással is kellene konzultálniuk, ugyanakkor fontos lenne, hogy szorosan együttműködjenek a polgári oldal képviselőivel is. Mint elmondta: úgy látja, hogy a jelenlegi feszült helyzetben lehetetlen az alkotó munka. Szigli István többek között azt is felvetette, hogy bár régóta ígéret van rá, de a mai napig sem oldódott meg a Feketehegyet elkerülő út megépítésének ügye.

A Fejér megyei nagyváros képviselő-testületének teljes létszáma 33 fő, ebből 16 képviselőt adott az MSZP és az SZDSZ. Rajtuk kívül 15 Fideszes képviselő rendelkezik mandátummal, és velük osztozik még a testületi tagságon az MDF és a Városunk Lakóiért Szövetség egy-egy képviselője. Így Szigli István kilépésével a kormánypárti többség, ideiglenesen bár, de megszűnt. Említésre méltó, hogy Szigli István az elmúlt három ciklusban független képviselőként tevékenykedett, csak a jelenlegi ciklus kezdete óta dolgozott a szocialista frakció színeiben.

Kapcsolódó elemek