A kinevezés maga a megvalósult károkozás
Kövér László szerint világosan látható annak a veszélye, hogy Magyarországon ellenzéki politikusok, közéleti személyiségek és újságírók megfigyelésére használhatják a titkosszolgálatokat. Az Orbán-kormány volt titokminisztere, a nemzetbiztonsági bizottság tagja szerint végleges a parlamenti ellenzék elhatározása, hogy többé nem vesz részt a bizottság munkájában.
Dátum: 2007-12-22 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:08.538313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament nemzetbiztonsági bizottsága nem támogatta, a kormányfő hétfőn mégis kinevezte Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. Emiatt a Fidesz és a KDNP képviselői a jövőben nem vesznek részt a bizottság ülésein - jelentették be szerdán.
Kövér László (Fidesz) volt titokminiszter, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja a Magyar Hírlapnak hangsúlyozta, hogy nem mondanak le bizottsági tagságukról, sőt ha olyan jeleket látnak, amelyek megalapoznak egy bizottsági meghallgatást, a képviselők élni fognak a törvény adta lehetőséggel.
"Ezzel az erőteljes gesztussal, a távolmaradással éppen azt akarjuk kifejezni, hogy a bizottság alkotmányos ellenőrzési szerepe ellehetetlenült. Azzal, hogy a kormány a bizottság többségének akarata ellenére kinevezett egy minden szempontból alkalmatlan személyt a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, azt üzente: a végrehajtó hatalom arroganciája korlátlan az alkotmányos berendezkedés elvei szerint ellenőrzésre rendelt törvényhozói hatalom fölött" - jelentette ki a politikus. Ennek konkrét következményeit már megtapasztalhatták a képviselők Laborc Sándor arrogáns, pökhendi és lekezelő válaszaiban a főigazgató-jelölt bizottsági meghallgatásakor. Kövér hangsúlyozta: egy veterán bolsevikről van szó, aki csak abban a stílusban tud közlekedni, amelyet elsajátított annak idején Moszkvában, a KGB-akadémián.
"Megítélésünk szerint nagy baj van, az NBH-t olyan ember vezeti, akinek előélete finoman fogalmazva is homályba vész, gyakorlatilag átvilágíthatatlan. Ez az előélet önmagában véve olyan nemzetbiztonsági kockázat, amelyet egyetlen európai demokratikus ország, egyetlen NATO-tagállam sem vállalna rajtunk kívül" - mondta.
Kiemelte, ami Laborc tevékenységét illeti, nem tapogatózik homályban az ellenzék, hiszen már megbízott főigazgatóként sikerült szétvernie a nemzetbiztonsági apparátust. "Kinevezése tehát már nem a kockázat kategóriájába tartozik, hanem a megvalósult károkozáséba" - fűzte hozzá. - "Nem remélhető, hogy a nemzetbiztonsági bizottság bármely, a testületre tartozó információt megtudhat ettől az embertől és Szilvásy Györgytől annak érdekében, hogy a titkosszolgálatok törvényes működését ellenőrizhesse. Ezért a jövőben abból a feltételezésből fogunk kiindulni, hogy Laborc Sándor vezetésével a Nemzetbiztonsági Hivatal nem működhet törvényesen."
A napilap kérdésére, hogy valóban volt-e többfordulós egyeztetés az ellenzék és a titkosszolgálatokat irányító miniszter között - ahogy ezt Szilvásy György mostanában többször elmondta tévészerepléseiben -, Kövér a következőket mondta: "Szilvásy György folyamatosan hazudik, ugyanúgy, mint a főnöke. Az egyeztetés csak annyi volt, hogy tényként közölte az ellenzékkel, kit kíván kijelölni, mi meg azt mondtuk, hogy ezt nem tartjuk jó ötletnek, és ebben maradtunk." A fideszes politikus rámutatott: semmi sem tekinthető alaposabb egyeztetésnek a jelölt bizottsági meghallgatásánál, amelyen Laborc nem kapta meg a képviselők, a bizottsági tagok többségének a támogatását.
Kövér László azt ígérte: a reményük szerint hamarosan bekövetkező kormányváltás után minden egyes aktát, papírt és dossziét meg fognak vizsgálni, amely ebben a ciklusban keletkezett. Az NBH átszervezésére éppen azért volt szüksége Szilvásy Györgynek, Gyurcsány Ferencnek és Laborc Sándornak, hogy mintegy ürügyet találva, meg lehessen semmisíteni azokat a dossziékat, amelyeknek a tartalma még kellemetlen lehet nekik.
Kövér László a leghatározottabban kijelentette: "világosan látható annak a veszélye, hogy ellenzéki politikusok, közéleti személyiségek és újságírók megfigyelésére használhatják fel a titkosszolgálatokat. Anélkül, hogy tudnám ezt bizonyítani, biztos vagyok benne, hogy így történik. Arról is van tudomásom, hogy az NBH az elmúlt hónapok történéseivel összhangban a legfőbb tevékenységének az úgynevezett szélsőséges erők ellenőrzését tartja, ám a korábbinál jóval kevésbé tartja fontosnak az orosz titkosszolgálati behatolás meggátolását."
A politikusnak meggyőződése, hogy Laborcék folyamatosan sugalmazzák az állománynak is: fedjék fel - és ha nincsenek, kreáljanak - összekötő szálakat a szélsőséges erők és a jelenlegi parlamenti ellenzék között. "A szociális válságot előidéző, a saját politikai bázisát is szétverő kormányfő kezében régi, jól bevált kommunista és náci taktikai elemként már csak egyetlen ütőkártya maradt: folyamatosan olyan provokációkat generálni, amelyek a szélsőjobboldal veszélyét a mindennapi, egyre nyomorúságosabb valóságnál is nagyobbnak, félelmetesebbnek próbálják beállítani a társadalom előtt" - hívta fel a figyelmet Kövér László.
"A történtek ellenére paradox módon csak a törvényekben és a törvényes rendben bízhat az ellenzék a választásokig hátralévő időben, de egyszer mindenkinek el kell számolnia a tetteivel" - mondta a politikus. - "Azoknak is, akik a parancsokat kiadják, és azoknak is, akik végrehajtják a törvénytelen parancsokat."