Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízszeresére emelkedik az agglomerációs HÉV-bérlet ára

Januártól tízszeresére, 1.800-ról 18 ezer forintra emelkedik az agglomerációs HÉV-bérlet ára a 65 év alatti nyugdíjasoknak az állami árkiegészítés megszűnése miatt. A megszorítás a BKV számításai szerint 3000 utast érint.


Dátum: 2007-12-23 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:13.215014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tízszeresére dráguló hévbérlet ellen tiltakozik a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, Pest Megye Önkormányzata és a Fidesz is. Azt sérelmezik, hogy a BKV a drasztikus áremelésről előzetesen nem tájékoztatta az érintett településeket, és így még esélyt sem adtak a tárgyalásra. A cég viszont azzal érvel, hogy a tavalyi jogszabály-módosításokból következik a drágulás.

Januártól 270 forint lesz a BKV menetjegy ára, amelyért éjszaka ennél többet, 350 forintot kell majd fizetni. A dolgozói bérlet 8.250 forintba kerül. Nemcsak az árakat emeli a BKV, járatritkítások és további létszámleépítések is várhatóak a száz milliárdos adóssággal küzdő cégnél - ismerte el a Hír Televízió kérdésére a társaság vezérigazgató-helyettese. Januárban csoportos elbocsátások várhatóak, de a nyugdíjba vonulók helyére sem vesznek fel új munkaerőt.

Kapcsolódó elemek