Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány: Az történt, amit ígértem


Dátum: 2007-12-23 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:14.509647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt történt, amit ott (az őszödi beszédben - a szerk.) megígértem. Azt mondtam, hogy megváltoztatjuk Magyarországot. Azt mondtam, hogy elegem van abból, hogy alibit keresünk, hogy miért nem állunk neki a nagy dolgoknak."

"A kérdés az, hogy követünk-e szociális szempontokat. Szerintem követünk."

"Nem az a baloldali program, hogy csak beszéljünk az egyenlőségről, hanem tegyünk is érte."

"Vagyis szerintem nem a közvélemény-kutatással kell foglalkozni, hanem a kormányzással meg az országgal."

Kapcsolódó elemek