Schengen: Az osztrákok magyarokat kedvelik leginkább
Az új schengeni szomszédok közül az osztrákok egy közvélemény-kutatás szerint a magyarokat kedvelik a legjobban.
Dátum: 2007-12-23 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:14.827353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Profil osztrák hírmagazin hétfői számában megjelenő, de már előzetesen a hét végén ismertetett felmérésből kitűnik, hogy a megkérdezettek 71 százaléka mondta rokonszenvesnek a magyarokat, és csupán egytizedüknek akadt kifogásuk velük szemben.
Az OGM intézet által elvégzett közvélemény-kutatás eredménye szerint a magyarok mögött a szlovénok végeztek 63 százalékos tetszési mutatóval.
A cseheket minden második megkérdezett minősítette szimpatikusnak, egyharmaduk azonban azt válaszolta, hogy ellenszenvesnek találja őket.
Az osztrákok körében a szlovákok a legkevésbé kedvelt szomszédok. Csupán a megkérdezettek 49 százaléka rokonszenvezik velük, egynegyedük pedig kifejezetten ellenszenvvel viseltetik velük szemben.