Blix: még nem nyilvánvaló Irak teljes együttműködése
Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője szerint Irak alapvetően még nem határozta el, hogy megsemmisíti tömegpusztító fegyvereit, és egyelőre nem működik együtt teljesen az ENSZ-szel.
Dátum: 2003-02-26 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:48.311764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Blix szerdán újságíróknak elmondta, hogy Irak az ENSZ kérésének megfelelően az utóbbi időben már több dokumentumot és egyéb adatot ad át a világszervezet ellenőreinek. Az újságírók kérdéseire válaszolva azonban azt mondta: azt még nem lehet kijelenteni, hogy Irak teljesen együttműködne. A tömegpusztító fegyverek leszerelésével kapcsolatban még nagyon hosszú a teendők listája, és mindet megoldani nagyon nehéz feladat lesz. Azt hiszem, nem jelenthetem ki, hogy Irak alapvetően elhatározta tömegpusztító fegyverei leszerelését, de bizonyítható, hogy már többet tesznek ez ügyben, mint korábban - mondta a Reuters szerint.
MTI - fidesz.hu