Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom vétója az egészségügyi reformnak is szól

A köztársasági elnök vétójából egyértelmű, hogy az egészségbiztosítási rendszer privatizációjáról szóló szabályozás rossz az országnak - értékelte Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke, hogy Sólyom László az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt nem írja aláírá.


Dátum: 2007-12-27 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:27.050102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Sólyom vétója az egészségügyi reformnak is szól

Nem írta alá a köztársasági elnök az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, amit megfontolásra - kifogásaival együtt - visszaküld az Országgyűlésnek. Sólyom László ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be a Sándor-palotában.

"A törvénnyel nem értek egyet, nem írom alá, nem hirdetem ki" - jelentette be döntését az államfő. Indoklásként hozzátette, hogy az egészségügyi ellátás átalakítását ő is szükségesnek tartja éppen úgy, mint a nyugdíjrendszerét. Az átalakításnak azzal a módjával szemben viszont, amelyet az egészségbiztosítási törvénynél alkalmaztak súlyos kifogásai vannak.

Mikola István fideszes szakpolitikus rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy reagált Sólyom László bejelentésére, hogy a nagyobbik ellenzéki párt tiszteletben tartja, és tudomásul veszi a köztársasági elnök döntését, ám hozzátette ugyanakkor: a vétóból egyértelműen látszik, hogy az egészségbiztosítási rendszer privatizációjáról szóló szabályozás rossz az országnak.

Mikola szerint a kormánypártok által elfogadott törvény azért rossz, mert bizonytalanságot szül, gazdasági-üzleti érdekeknek rendeli alá az emberek gyógyulási esélyét, miközben a nemzeti kockázatközösséget és a szolidaritást felszámolja.

A Fidesz úgy látja, hogy a köztársasági elnök nem csak a vétót mondta ki, hanem értékelést is adott "az egész úgynevezett egészségügyi reform folyamatáról" - mondta Mikola, aki reméli, hogy a kormány végre enged a hatalmi gőgből, a reformfolyamatot motiváló üzleti érdekekből, párbeszédet kezdeményez a szakmával, a szakszervezetekkel, a civil szervezetekkel, és olyan új törvényt alkot, amiben megmarad a szolidaritás és a nemzeti kockázatközösség.

Ha tovább mennek azon a csapáson, amelyre a köztársasági elnök is most nemet mondott, és a parlamenti többség segítésével megint elfogadtatják a "félresikerült törvényt", akkor minden felelősséget a jelenlegi hatalomnak kell vállalnia azért a robbanásveszélyes helyzetért, amely a társadalmat szociális bizonytalanságba sodorja - tette hozzá Mikola István.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1033, 'source_type': 'media', 'source_id': 1458, 'target_type': 'article', 'target_id': 76564, 'relation_type': 'describes'}