Ne legyen szocialista kiváltság az ingyenes parkolás
A szocialisták és lokálpatrióták úri kiváltsága lesz január elsejétől az ingyenes parkolási lehetőség Hatvanban - írja Oroján Sándor, a FIDESZ hatvani alelnöke közleményében.
Dátum: 2007-12-28 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:32.824619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismeretes, a hatvani szocialista-lokálpatrióta többség döntésének következtében Hatvanban január elsejétől parkolási díjat kell fizetni a központban várakozó, ügyet intéző, dolgozó autósoknak.
A hatvani Városháza előtt az ott dolgozókon és a képviselőkön kívül senki sem parkolhat, az egyébként parkolási díjat bevezető, megszavazó baloldali politikusok pedig ingyen várakozhatnak, korlátlanul. A FIDESZ képviselői azonban nem kérnek az úri kiváltságból.
Oroján Sándor szerint arcátlanság, hogy míg a hatvani lakosság - beleértve a központban dolgozókat, a központ iskolájában tanító tanárokat - parkolási díjat fizet, addig a képviselőknek lehetőségük van számukra fenntartott, korlátlan ideig ingyenes parkolók igénybevételére.
A hatvani FIDESZ ezért nem kér a kiváltságosoknak jutó engedélyből, és arra szólítja fel a baloldali városvezetést: ne a politikusoknak, hanem a munkájukat végzőknek - például a belvárosi iskolában tanítóknak - tegye lehetővé, hogy munkahelyükhöz, iskolájukhoz közeli parkolókban ingyen, korlátozások nélkül parkolhassanak.
Oroján Sándor hozzátette: "sajnálom, hogy a szocialisták és lokálpatrióták hónapok óta elvetik a párbeszéd lehetőségét a hatvani lakosokkal és az ellenzékkel egyaránt. A tervezett parkolási rendszer elvetéséről, majd ésszerű módosításáról nem voltak hajlandók tárgyalni, a nyilvános fórumra pedig a személyes meghívás ellenére sem jöttek el. Véleményem szerint a szocialisták végleg elveszítették a kapcsolatot választóikkal, és már a látszatra sem ügyelnek. A hatvani esetből kitűnik: ma a baloldali politikusok kiváltságos rétege áll szemben a közügyekből kirekesztett társadalom egészével" - áll a közleményben.