Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A KDNP az Alkotmánybírósághoz fordul

A KDNP az egészségpénztárakról szóló törvény változtatás nélküli elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul - közölte a párt elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-12-28 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:34.520961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén Zsolt úgy vélte, azzal, hogy a köztársasági elnök visszaküldi a törvényt megfontolásra az Országgyűlésnek, fennáll annak a veszélye, hogy a kormánypárti többség változtatás nélkül

újra elfogadja azt.

"Nem kell hozzá nagy politikai éleslátás, hogy (...) felmerüljön az a félelem, az az aggály, hogy a kormány hatalmi arroganciájától vezérelve újra betű szerint el fogja fogadni azt, amit egyszer már (...) keresztülerőltetett" - mondta a politikus. Úgy vélte, az előzmények ismeretében nagy hit kell ahhoz, hogy most "a szívükhöz kapjanak, és az elnök intelmeit megfogadva, teljesen átalakítsák a törvényt.

A politikus közölte, hogy az államfő legalább négy ponton hívta fel a figyelmet a törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági aggályaira.

Semjén Zsolt ezek között említette, hogy sérti a jogalkotás rendjét a törvény elfogadásának módja. Továbbá az, hogy ilyen súlyú kérdésben nincs hatástanulmány, az emberek legalapvetőbb jogait veszélyezteti. Az MTI kérdésére, hogy a KDNP ismeri-e az egészségügyi tárca honlapján megtalálható háttértanulmányokat, s hogyan vélekedik ezekről, Semjén Zsolt közölte: kétségtelen, hogy a honlapon megtalálhatóak írásos anyagok, amelyekre az van ráírva, hogy háttértanulmány. Ám tartalmukat tekintve ezek nem tekinthetők hatástanulmánynak - tette hozzá.

Úgy vélte, alkotmányossági aggályt vet fel az is, hogy a törvényben nincs elhatárolva a biztosítási pénztár és az országos kockázatközösségi alap. A politikus szerint a negyedik alkotmányossági aggály, hogy az országos kockázatközösség szabályozása a törvényben hiányos.

"Ezeket nem lehet kormányrendeletek tömegével pótolni, kikerülve az Országgyűlést" - közölte.

A politikus szerint alkotmányossági szempontból aggályos, hogy a törvény elfogadásakor a kormánypárti képviselők lelkiismereti szabadsága "deklaráltan és nyilvánvalóan" nem érvényesült.

Semjén Zsolt megjegyezte, a köztársasági elnök alkotmányossági normakontrollt kérhetett volna az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénnyel kapcsolatban.

"Szerencsésebb lett volna egy bátrabb lépés" Sólyom Lászlótól, hiszen "ez így félmegoldás, félszívű lépés és félmegoldás" - fejtette ki véleményét a pártelnök az államfő csütörtöki döntéséről.

Elmondta: a köztársasági elnök által elmondottak tartalmával egyetértenek, hiszen Sólyom László azokat az érveket sorolta fel, amelyeket a KDNP a parlamenti vita során elmondott, s amelyeket a KDNP alapítványa, a Barankovics Alapítvány írásban is eljuttatott az államfőhöz.

Semjén Zsolt szerint a kormány csütörtöki nyilatkozata "példátlan és elképesztő". Úgy vélte, vagy "politikai diszlexiával vagy cinizmussal" állunk szemben. Mint mondta, ezt mutatja az az értelmezés, hogy Sólyom László nem talált a törvényben alkotmányossági kifogást.

A KDNP elnöke kérdésre válaszolva közölte: annak ellenére, hogy a törvény koncepciójával nem értenek egyet, nyújtanának még be módosító javaslatokat, ám nem tudják, hogy lesz-e erre lehetőség. Emlékeztetett a házelnök szavaira, aki azt mondta, hogy már a parlament első ülésnapján sor kerülhet a törvény ismételt záróvitájára és zárószavazására.

Kapcsolódó elemek