Ez a törvény rossz
A Gyurcsány-kormány szembefordult a teljes magyar társadalommal, semmibe vette az embereket, és semmibe vette azt a példátlan összefogást, amelyben szakmai szövetségek, szakszervezetek, kamarák és civil szervezetek álltak ki az egészségbiztosítás privatizációjával szemben.
Dátum: 2007-12-28 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=105746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:52:36.847037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány az emberek és a betegek helyett egy jól körülhatárolható üzleti kör profitérdekei alapján döntött.
Ez a törvény - ahogyan azt tegnap a köztársasági elnök is elmondta - rossz Magyarországnak és rossz a magyar embereknek. A kormány válaszút elé érkezett, de Horváth Ágnes mai sajtótájékoztatója alapján úgy tűnik, nem ad alább hatalmi gőgjéből, és továbbmegy azon az úton, amelyre a köztársasági elnök és az emberek is nemet mondtak.
Gyurcsány Ferenc kormányának ezért viselnie kell a felelősséget a robbanásveszélyes szociális, társadalmi és politikai válsághelyzet minden további következményéért.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője